Létrehozva: 2023.07.02.
Módosítva: 2023.07.02.

Varnus Xaver Kanadában van és őszig haza sem jön - Ezért döntött így

A világhírű orgonaművész szó szerint menekülőre fogta, amikor néhány hete édesanyjával repülőre ült és meg sem állt Kanadáig.

Varnus Xaver esetében nem meglepő, hogy éppen nem tartózkodik Magyarországon, hiszen évek óta két, de inkább többlaki életet él. Az orgonavirtuóz jelenleg éppen Kanadában van, ahonnan egészen őszig nem is szándékozik hazatérni. Döntése hátteréről a Borsnak mesélt. 

Fotó: Nagy Lajos / Veszprém Megyei Napló.


 

"A kor ugyan tényleg csak egy szám, de ettől függetlenül üzen valamit a viselőjének, jelesül nekem. Mégpedig azt, hogy már nem mindent visel olyan ifjonti hévvel a szervezetem, mint az özönvíz előtt. Például Európa jól észlelhető éghajlatváltozását nem tolerálom túl jól, vagyis jobb nekem, ha elmenekülök a nyári kánikula elől. Ez a döntés persze érinti édesanyámat is, hiszen a családunkat ért tragédia, vagyis az öcsém halála óta ő velem él.  Az ő szervezetét pedig fokozottan megviselné az embertelen kánikula. Szóval a hőség elől menekültem Kanadába, ha úgy tetszik" – kezdte lapunknak Bach magyarországi helytartója.

Xaver a borsonline.hu-n hétfőn megjelenő cikkben részletesen is mesél kanadai életéről és megemlékezik öccséről is, aki tavaly nyáron hunyt el egy fatális balesetben.

 

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

borsonline.hu

Egy teszt, ami garantáltan megizzaszt: a többség nem tudja, mit jelentenek valójában a következő szavak

vg.hu

Kényszerleszállást kellett végrehajtania Besenyei Péternek egy katonai bázisrepülőtéren – fotó

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 12.: a Bikára izgalmas találkozás, a Vízöntőre flört vár

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi

FÜLES

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó