tóth gabi
A nyilvánosság teljes kizárásával összeült a másodfokú bíróság, ahol Körtvélyessy Kinga számára kedvező ítélet született. Az édesanya ezentúl sokkal többet lehet együtt a kislányával, mint amennyire első fokon lehetőséget kapott.
L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga egy évvel ezelőtt, 2022 augusztusában jelentették be, hogy külön utakon folytatják, a házasságukat pedig hivatalosan, a bíróság előtt is fel kívánják bontani. Az elhatározást azonban úgy tűnt, Körtvélyessy Kinga vette komolyabban, hiszen ő pontosan megjelent a bontóperük első tárgyalásán, Junior viszont épp nem ért rá, ő Dominikán nyaralt a kedvesével, Dárdai Blanka énekesnővel. A hivatalos ügyei azonban ennek ellenére is folyamatban voltak, a bíróság malomkerekei lázasan őröltek.
A második ülésen már részt vett Junior is, aki a tőle megszokott vehemenciával védte az érdekeit, szerette volna ugyanis elérni, hogy a Kingától született kicsi lánya, Lesi Lili ötven százalékban lehessen vele. A gyermek édesanyja, Körtvélyessy Kinga pedig azt szerette volna, hogy nála többet legyen, mint "csak" ötven százalék, hiszen mindennél fontosabb számára, hogy mindig az egyetlen gyermeke közelében lehessen, aki egyébként az életkora miatt is sokkal inkább az édesanya támogatására szorul. Volt is kiabálás a tárgyalóteremben, aminek végül a bíró vetett véget, csendre intve a feleket. Az ítélőszék az érvek meghallgatása után végül úgy döntött, hogy Junior egy héten több alkalommal is elviheti magához a kislányt, aki ott is aludhat az édesapjánál. Ez viszont sem Juniornak, sem Kingának nem tetszett, ezért mindketten fellebbeztek.
Az ügy másodfokú tárgyalása a nyilvánosság kizárásával, július közepén történt meg, ahol Kinga számára kedvező ítélet született. A Bors megbízható forrásból származó információi szerint a másodfokú bíróság úgy látta jónak, hogy közös felügyelet mellett, Körtvélyessy Kingát nevezi meg gondozó szülőként, L.L. Juniort pedig külön élő szülőként. Ez jogi nyelvről lefordítva azt jelenti, hogy a gyermek sokkal több időt tölt az édesanyjával, mint amennyit az elsőfokú ítéletben biztosítottak.
A másodfokú bíróság határozata ideiglenes, addig érvényes, amíg le nem zajlik a házaspár válópere. Hogy ez meddig tart, az Kingán és Junioron múlik, ha meg tudnak egyezni az anyagiakban és a gyermekelhelyezésben, akár már holnap is vége lehetne. Ha viszont harcolnak, akkor akár még két-három évig is járhatják a bíróságokat. Nyilván kívülállóként egyszerű azt mondani, hogy mindkét fél számára egyszerűbb lenne a békekötés. Ahol ennyi érzelem van, ott nagyon nehéz a különböző érdekeket, békességben tető alá hozni. A Bors úgy tudja egyébként, hogy a felek lassan egy évvel a szakításuk után, most vannak a legközelebb ahhoz, hogy megegyezzenek egymással... Ennek valószínűleg az egész ország drukkol.