tóth gabi
A válófélben lévő házaspár tagjai tényleg mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ősszel folytatódó bontóperükben a lehető legjobb színben tűnjenek fel a bíró előtt. A tét nagy: a bíróság többek között arról hoz majd ítéletet, hogy melyik szülőt illeti meg a gyermekfelügyelet joga.
L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válópere ugyan már az év elején elkezdődött, érdemi döntés még nem tudott hozni a bíróság. Az első ülésen azért, mert az énekes nem jelent meg, hiszen éppen Dominikán romantikázott az akkori szerelmével, Dárdai Blankával, a második találkozásukkor pedig hangosan veszekedni kezdtek, ami totálisan kiborította a bírót. Ősszel vár rájuk a mindent eldöntő harmadik kör.
A pletykák szerint Junior és Kinga már hónapok óta gyűjti a telefonjában a bizonyítékokat azért, hogy a bontóperükön igazolhassák az álláspontjukat: a közös kislányuk, Lesi Lili náluk lesz a legjobb helyen. Nem kérdés, hogy mindkét szülő a szíve minden szeretetével szereti a kislányt, és az is nyilvánvaló, hogy az édesanyjánál és az édesapjánál is csodálatos és biztonságos élete van. A baj az, hogy a szülők többé nem képesek egy háztartásban élni és mindketten vinnék magukkal a kicsi gyermeket.
Nem meglepő, hogy egy válóperben az egykori házasok igyekeznek jó színben feltüntetni magukat, hogy a döntőbíró az ő javukra ítélkezzen. Az azonban egészen egyedi, ahogy ezt Kinga és Junior el szeretné érni. Aki követi a két híresség Instagram-oldalait, annak feltűnhetett az utóbbi időben, hogy a platform népszerű, mindössze 24 óráig elérhető sztorijában egyszer az apánál, aztán az anyánál jelennek meg kedves videók a kislányukról. Ezeken azt látjuk, hogy a kis Lili játszik, medencézik, nagyokat eszik, pihen... vagyis tökéletes élete van. Ezt persze jó látni, de mégiscsak beszédes a mostanában kikerülő videók mennyisége. Mintha kész akarva bizonygatná mindkét szülő, hogy ő a jobb, neki kell majd ítélni a közös gyermeket. Ez egyébként már a kommentelőknek is feltűnt, egyre több hozzászólás jelenik meg ezzel kapcsolatban Junior és Kinga oldalán is. Valaki például azt kérdezte a minap:
Gondoljátok, hogy a bíró nézi az Instagramot és ez alapján fog dönteni? Nem akarok csalódást okozni, de szerintem ez nem így megy.