tóth gabi
Gubik Petra mentorával, Müller Péter Sziámival szeretne pódiumra lépni, már el is tervezték, mivel kápráztatják el a közönséget.
Gubik Petra színésznő, a Sztárban Sztár győztese úgy tervezi, elmegy a HIPERKARMA április 19-i koncertjére és nagyon kíváncsi arra a könyvre is, ami a Napidalok 365+1 dalát tartalmazza. Az est ihletőjére, Müller Péter Sziámira úgy tekint, mint a mentorára, két évvel ezelőtt kezdtek együtt dolgozni.
Az Operett Színházban próbáltuk a Veszedelmes viszonyokat, aminek a dalszövegeit ő írta. Leültünk egymás mellé és megkérdeztem, csinálhatnánk-e közösen egy dalt, vannak szövegötleteim. Mire rávágta: csináljunk egy lemezt! Azt mondta, pakoljak össze és látogassam meg a paksamétámmal. A Mit adhatnék? szövegét kiszúrta, persze akkor nem olyan volt még, mint ahogy végül előadtuk Szirtes Edina Mókus zenéjével
– emlékszik a színésznő. A dal aztán egészen a középdöntőig jutott A Dal című műsorban, bekerült a legjobb tíz közé és felkerült az Ez van, ez! című lemezre, akárcsak a Csillagfény csókolgat című és még hat közös szám.
Azóta is szorosan együttműködünk, mentoromnak tartom Sziámit, és remélem, barátomnak is mondhatom
– mosolyog a Sztárban Sztár győztese. „Ha bármikor bárhol elakadok, hozzá mindig fordulhatok. Tavaly szeptemberben együtt adtunk koncertet vele és Szakcsi Lakatos Bélával a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában és újabb közös műsort is terveztünk. Sajnos Béla bácsi nem sokkal később eltávozott, de Péterrel szeretnénk egy közös estet csinálni a dalainkból beszélgetéssel, versekkel. Sziámi folyamatosan meg tud újulni és elképesztően komplex, professzionális művész, még sokat tanulhatok tőle.”
„Egy éven keresztül mindennap megosztok veletek egy dalötletet, amelyekre várom a megzenésített változatokat – ez a Napidal Sziámival 365+1 projekt” – hirdette meg Müller Péter Sziámi 2021-ben, és a beküldött dalokból rendszeresen be is mutatott jó néhányat. Ilyen módon tulajdonképpen bárki a szerzőtársává válhatott.
„Több mint 1100 dal született, alkotótársam lett vagy 300 zeneszerző, de küldött dallamokat sok amatőr fiatal és komoly zenekar is” – számolt be az eredményről a Borsnak Sziámi. – Az egyik kiemelkedő alkotótárs Bérczesi Róbert volt, és olyan zenekart kerestünk, amelyik megfelelő színvonalon elő is adja a dalokat, ez lett végül a HIPERKARMA.
Az április 19-i koncerten 22 új dalt mutatnak be, és nemsokára megjelenik mind a 365+1 dalszöveg könyvben is. Müller Péter Sziámi és Bérczesi Róbert közös szerzeményeit az együttes kíséretében olyan énekesek tolmácsolják, mint Péterfy Bori, Beck Zoltán, Leskovics Gábor, Lovasi András, Meszes Balázs Meszka, Molnár Tamás és maguk a szerzők. Lesznek különleges vendégek is, például Kirschner Péter a Sziámi AndFriendsből, hogy még kik, az legyen meglepetés.