Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2023.03.27.
Módosítva: 2023.03.27.

Sziámi és Bérczesi Robi olyan koncertet hozott tető alá, mint még soha senki

A zenélésen és szövegíráson kívül a közösségépítéshez ért legjobban Müller Péter Sziámi. Valamikor ebből indult a Sziget, és most ebből nőtte ki magát a NAPIDAL Sziámival, amit április 19-én az Akvárium Nagyhallban egy HIPERKARMA nagykoncert koronáz meg.

„Egy éven keresztül minden nap megosztok veletek egy dalötletet, amelyekre várom a megzenésített változatokat – ez a NAPIDAL Sziámival 365+1 projekt” - hirdette meg Müller Péter Sziámi 2021-ben, és a beküldött dalokból rendszeresen be is mutatott jónéhányat. Ilyen módon tulajdonképpen bárki a szerzőtársává válhatott. 

Mindig kitalál valamit. Fotó: Markovics Gábor

„A projekt abból a végtelen nyitottságból származik, ami eddig is jellemezte munkásságát és olyan példát mutat, amire most a legnagyobb szüksége van az alkotó közösségnek” - írták róla az artisjus.hu oldalon,, amikor elnyerte Az Év könnyűzenei produkciója díjat. Az elején tizenöten csatlakoztak, egy évvel később már több mint kétezren voltak. Az összegyűlt dalokból már megjelent több nagylemez, ezek közül kiemelkedő Gubik Petráé, Schwenk Andrásé és a közel száz dalt megzenésítő, átütő tehetségű  Bérczesi Róberté, aki most dolgozik a másodikon., ami májusban kerül a közönség elé. 

Több mint 1100 dal született, alkotótársam lett vagy 300 zeneszerző, de küldött dallamokat és komplett hangszerelt felvételeket, sőt, klipeket is sok kezdő és közismert szerző és zenekar is 

- számolt be az eredményről a Ripostnak Sziámi. - "Az egyik legkiemelkedőbb alkotótárs Bérczesi Róbert volt, és vele olyan zenekart kerestünk, amelyik megfelelő színvonalon elő is adja a dalokat. Végül saját csapata, a HIPERKARMA mellett döntöttünk." 

Az április 19-i koncerten az Akváriumban 22 közös dalt mutatnak be, és az eseményre A legjobb játék címmel megjelenik mind a 365+1 dalszöveg könyvben is.  

Szeretek összehozni embereket, így születtek a Dalműhely Sziámival tv-adásai is az A38 Hajón a NAPIDALOK legizgalmasabb előadóival

  mondta el Sziámi. - A Magyar Dalműhely mentorhálózat. Többekkel, mindenekelőtt Póka Egonnal együtt régóta az a célom, hogy a könnyűzene különböző szinteken tantárgy lehessen az iskolákban, a gyerekek illetve a hallgatók ráérezzenek az alkotás ízére, velük együtt írjunk dalokat, tanulják meg kifejezni önmagukat ezen a nyelven. 

A HIPERKARMA NAPIDALOK NAGYKONCERT is összefogás eredménye, Müller Péter Sziámi és Bérczesi Róbert közös szerzeményeit az együttes kíséretében olyan énekesek tolmácsolják, mint Péterfy Bori, Beck Zoltán, Leskovics Gábor, Lovasi András, meszka, Molnár Tamás és maguk a szerzők. Lesznek különleges vendégek is.

Müller Péter Sziámi egyébként nemrég lett a Petőfi Zenei Tanács tagja. Mint mondta, azért vállalta a felkérést, mert harminc év óta a Petőfi Rádió műsorvezetője, műsorkészítője volt, és egyik szószólója annak, hogy a Petőfi Rádió legyen otthona a magyar zenének. A döntéshozói jogkörrel nem rendelkező tanácsadó testületben a maga értékeit és ízlését igyekszik hatékonyan érvényre juttatni.

Azért vállaltam örömmel a munkát ebben a színes társaságban, mert szabadelvű értelmiségiként világéletemben szóba álltam mindenkivel fajra, nemre, felekezetre és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül. Nem hiszem, hogy ezen megrögzött önjáróként valaha is változtatok. Számomra a közös alkotás öröme és az, hogy valamit jobbá tehetek, mindennél fontosabb 

szögezte le a sokoldalú művész.

A játékról, az előadásról és a könyvről ITT találhatsz több információt.

 

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Még Hajdú Pétert is lenyűgözte a fiatal magyar milliárdos

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai