RETRO RÁDIÓ

Kitálalt Király Viktor barátja a megromlott házasságról

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 03. 02. 20:30

Az énekes és párja különböző módon dolgozzák fel a feszültséget. Egyben viszont egyetértenek: gyermekük az első.

Király Viktor pár napja jelentette be, hogy válságba került a házassága. A Borsnak most az énekes egyik közeli ismerőse árulta el, hányadán áll egymással Viktor és Anita.

Király Viktor és Anita / Fotó: Bors

Király Viktor pár nappal ezelőtt vallotta be: válságba került a házassága. Az énekes körül már korábban is felröppentek a pletykák, ám feleségével együtt cáfolták, hogy bármi probléma is lenne köztük. A tények azonban végül a szóbeszédeket igazolták.

Most a házaspár egyik közeli ismerőse megtörte a csendet, a Borsnak elmondta, hányadán is áll egymással Viktor és Anita.

„A gyermekük a legfontosabb most számukra, Anita és Viktor is mindent megtesz, hogy Kolen semmit se érezzen ebből a feszültségből. Közben viszont nekik is fel kell dolgozniuk a történteket... Anita most a barátoktól és a családjától várja a támogatást, míg Viktor inkább a munkába menekül”  - mondta a Borsnak a neve elhallgatását kérő ismerős.

Ha kíváncsi vagy, hogy a barát szerint van-e közös jövője Viktornak és Anitának, látogass vissza pénteken a borsonline.hu-ra!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.