Létrehozva: 2023.02.17.

Megmutatjuk, milyen körülmények közt küzd meg alkoholfüggőségével Molnár Gusztáv

Tavaly november óta tart a színész rehabilitációja. A barát elárulta, hogy van most Gusztáv.

Molnár Gusztávot tavaly novemberben vitték be barátai egy komlói intézménybe, ahol gyakorlatilag utolsó lehetőségét kapta meg egy új életre, hiszen orvosai alig egy hónapot adtak neki az ünnepek előtt. A színész mára láthatóan összeszedte magát, sokkal kisimultabb, rendszeresen sportol, a rehabilitációs intézmény nemrég egy fotót is megosztott róla, ami egy focimeccs után készült.

Tavaly novemberben vonult be az elvonóra Molnár Gusztáv  Fotó: LifeTV

Az említett intézmény (amelynek jelmondata: én függő vagyok, mi felépülünk) egyébként rendszeresen tesz közzé a Facebookon bejegyzéseket, leggyakrabban sikertörténeteket olyan volt szenvedélybetegekről, akiknek sikerült legyőzniük a démonaikat. Emellett olyan posztokat is megosztanak, amelyeken jól látható az intézet egy-egy szobája, közösségi tere, ahol Guszti idén novemberig tölti a napjait. Ha szeretne, akár szaunázhat is, ami nagyon fontos a méregtelenítés szempontjából:

 

A komlói intézményben több olyan terem is található, ahol a bentlakó szenvedélybetegek egy körbe ülve tudnak eszmét cserélni, beszélgeti, építeni egymást.

 

A függőségükkel küzdők ezek mellett rengeteg időt töltenek a természetben, a friss levegőn, kirándulnak, sportolnak. Ezek a tevékenységek természetesen szintén segítik őket a gyógyulásban.

 

Természetesen a színész a kezelés ideje alatt teljesen el van zárva a külvilágtól, nem látogathatják, és a telefonját sem használhatja. Erre szigorú szabályok vannak, nagyon fontos ugyanis, hogy csak és kizárólag a felépülésére tudjon koncentrálni, hogy amikor már sikerül úrrá lennie a szenvedélybetegségén, vissza tudjon integrálódni a társadalomba és a színpadra is visszatérhessen.

A Ripost megkereste Guszti egyik közeli barátját, L. Péterfi Csabát, aki Pécsi Ildikó fogadott fia és legfőbb bizalmasa volt. Csaba elmondta, bár ő sem kommunikálhat a színésszel, úgy hallotta, jól van.

Csaba Gusztávval és volt feleségével, Viviennel Fotó: Facebook

"Már azon a korábbi fotón is sokkal jobban nézett ki, ami focizás közben készült róla. Nagyon büszke vagyok rá, hogy bevonult, és a gyógyulást választotta, ez volt az egyetlen helyes megoldás. Úgy hallottam, jól van, folyamatosan halad a felépülés útján. A magam részéről elképzelhetőnek tartom, hogy egy nap újra visszatérjen a színpadra, és sorozatokban is kapjon szerepeket, de persze addig még hosszú az út" – nyilatkozta a Ripostnak a barát.

HŰHA

Molnár Gusztávot vádolja vetélése miatt Fazekas Vivien

Vivien azt is elárulta, mikor kapta Gusztitól az első pofont.

HŰHA

Molnár Gusztávot vádolja vetélése miatt Fazekas Vivien

Vivien azt is elárulta, mikor kapta Gusztitól az első pofont.

 

 

origo.hu

Falatnyi, csipkés melltartóban mutogatja melleit Schobert Lara - képek

ripost.hu

Most kaptuk: tömegkarambol történt Budapesten, rohantak menteni

borsonline.hu

Megszólalt a sztárjósnő: ez a lány nyerheti a Next Top Model Hungary-t

hirtv.hu

Orbán Viktor: A jobboldal jövője most két nő kezében van

metropol.hu

Yvonne Dederick megmutatta ritkán látott fiait

mandiner.hu

Kedves Magyar Péter – segítség! Most akkor „állat”, „gomba”, vagy valamilyen „növény” a tipikus „agymosott” Fidesz-szavazó?

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

mindmegette.hu

Elhunyt a 30 napig mekis kaján élő férfi, a kovászos kenyerek pedig eltűnhetnek a polcokról

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Gazdagság vár erre a 4 csillagjegyre az égiek szerint

ripost.hu

„A szüleimmel szurkolunk a válogatottnak" - így várja az Eb-t a mellőzött magyar hátvéd

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

"Tudom, hogy ez tiltólistás" – nem hiszed el, mit tett a várandóssága alatt Berki Mazsi

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

"Nem vagy jól" – Durván szétszedték Tóth Andit a kommentelők

FÜLES

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

FÜLES

Hoppá! Tápai Szabinát menyasszonyi ruhában kapták lencsevégre - Fotó

FÜLES

Hiába a siker, a családja sosem fogja elismerni Harry herceget