„Nem tetszett neki, hogy itt lakik” - Gönczi Gábor kisfia nehezen fogadta el a húgát

család

gönczi gábor

Gönczi Gábor bár szereti a meleget, néha vágyik a hófödte tájak felfedezésére is, amit már családjával tesz meg. A kisfiát már kétévesen megismertette a sílécekkel, a feleségét, Ildikót pedig két évvel ezelőtt íratta be a síiskolába.

„Az a célunk, hogy jövőre már le tudjunk jönni hármasban egy olyan lejtőről, ami mindannyiunknak örömet okoz. Ildinek ez volt a második síélménye. Ha gyerekként tanulod meg, ahogy én és most a fiunk is, természetesnek hat a magasság, a sebesség. Felnőttként viszont nehezebb feldolgozni: türelmesnek kell lenni és fokozatosan megtanulni, hisz el is veheti az ember kedvét. Ildivel betartjuk a fokozatosságot; már nem fél a magasban, jókat csúszkál” – kezdte Gábor jókedvűen a hot!-nak. „Apukám kiskoromban ugyanígy ráállított a lécre, mint mi most a fiunkat. Sokat síeltünk kettesben. Próbálom ezt a hagyományt továbbvinni a családban. Két éve már együtt síelt a három Gönczi generáció: apukám, Áron és én! A fiam, immár hatévesen, emlékezett erre a két évvel ezelőtti síelésre. Egy nap után, mint a szélvész, teljesen egyedül le tudott jönni a gyakorlópályán.”

A testvéri kapcsolat

A kislányuk, a másfél éves Grétit nehéz volt elfogadnia Áronnak:

Áron az első pár hónapban kevésbé tudott kapcsolódni Grétihez; nem tetszett neki, hogy itt lakik. Ha a baba hozzáért valamihez, azt mondta: „Ez grétis lett!” Ahogy Gréti fejlődött, felállt, elkezdett járni, beszélni, Áron egyre könnyebben el tudott játszani vele. Az áttörést az hozta meg, amikor Gréti elkezdte a kis csínytevéseit, rosszalkodásait. Például etetés közben ránk borította az ételt, így fejezte ki, hogy nem kér. Itt Áron volt a leglelkesebb közönség, nagyokat nevetett rajta; vicces volt neki, hogy egy kisbaba tud rosszalkodni

- magyarázta a hot!-nak Gönczi, majd így folytatta:

Emellett Gréti mindene kezdettől fogva Áron. Ha felkel, az első szava mindig az, hogy Ada; így hívja a nagytesóját. Ez azért Áronnak is nagyon imponál! Ma már rengeteget játszanak együtt, Áron igazi felelősségteljes nagytesó, vigyáz a kishúgára, ölelgeti. A minap azt hallgattuk, hogy gurgulázva nevetnek. A világ legédesebb érzése a tesók nevetésére ébredni! Óriási a boldogságunk! Kezdetben Áron rögtön nagyfiú szeretett volna lenni: babaként már külön ült tőlünk, próbált felnőtteset játszani, önálló lenni. A kishúga születése óta viszont jön, puszit ad, bújósabb lett. Már nagy iskolakeresőben vagyunk, nemsokára el kell döntenünk, hová megy szeptemberben. Számomra az az elsődleges szempont, hogy jól megtanuljon angolul.