Marics Peti
Úgy tűnt, Éva csillapíthatatlan ellenszenve soha nem múlik el a légtornász iránt.
Baukó Éva az utóbbi hetekben nem kímélte véleményével Sáfrány Emesét. Hol a szakítása, hol az új párkapcsolata miatt támadta, a napokban pedig Emese anyaságát kérdőjelezte meg. Súlyos, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a sztáranyukát az elmúlt időszakban, legutóbb a siklósi szeánszon történtek miatt, ahol Béres Anett súlyosan megsérült.
Szerdán a Tények Pluszban adták le azt a videót, ahol Éva a TV2 kamerái előtt mondta el a véleményét nemcsak a majdnem tragédiával végződő szertartásról, hanem Emeséről is. Éva egyebek mellett arról beszélt, hogy nem tartja Emesét jó anyának, mert a kisfia mellett sok időt fordít a szórakozásra, a bulizásra és a pasizásra. A Bors megkérdezte a hölgyeket, mi áll a köztük lévő konfliktus mögött, azonban megkeresésünk nem várt, újabb fordulatot hozott. Éva lapunkon keresztül üzent Emesének…
Mindenki ismer, időnként túl nyersen fogalmazok. A tegnapi riportra csak annyit szeretnék reagálni, részemről nem az volt a célja, hogy Emesét bántsam vagy lejárassam. Vállalom, hogy mit mondtam, de fontos hangsúlyoznom, hogy mindkét lányt sajnálom, és igenis megérintett a történetük. Természetesen nekem is megvan a véleményem a szeánszról. Anettnek mielőbbi gyógyulást kívánok, Emesének pedig itt üzenem, hogy legyen boldog és minden jót kívánok neki az életéhez. Ha megbántottam, elnézést kérek! Sajnos megint azzal kellett szembesülnöm, hogy a mondanivalóm másképp jött le, mint ahogy én azt szerettem volna, ami azért szomorú számomra, mert úgy tűnhet, hogy a szavaimmal a földbe akartam tiporni Emesét. Tanulság lesz ez számomra, elgondolkodom, hogy több riportot nem adok, végérvényesen visszavonulok a médiából – nyilatkozta a Borsnak Baukó Éva.
Természetesen Emesét is felhívták, mit gondol Éva véleményéről.
Mindenkinek lehet saját véleménye, és én senkiét sem szeretném megváltoztatni. Nem vagyunk egyformák. Nem akarok semmi mást mondani, mert azzal egy soha véget nem érő folyamatot indítanék el. Évával 2014-ben szerepeltünk közösen egy műsorban, azóta nem is igazán találkoztunk személyesen. Eddig sem voltunk barátnők, de nyilván ezután sem leszünk– zárta szavait a légtornász.