Létrehozva: 2022.04.15.

Horror a bíróságon: Johnny Depp és Amber Heard a történelem legpokolibb párja volt

Az egykori álompár harmadik alkalommal csap össze a bíróságon, és megint sokkoló sztorik derültek ki.

Idén nyáron lesz hat éve, hogy Johnny Depp és Amber Heard 15 hónapnyi házasságot követően elváltak, de továbbra is a bíróságon ütik egymást. Immáron harmadik alkalommal mentek perre azért, hogy újfent megállapítsák, melyikük volt az erőszakosabb a másikkal szemben. Az első két felvonásban Depp-ről mondták ki, hogy feleségverő, de ugyanakkor egyik eljárásban sem cáfolták, hogy a színésznő is bántalmazta volna fizikálisan és lelkileg egykori férjét.

Fotó: Northfoto

A héten kezdődött harmadik perben egyelőre Johnny áll nyerésre, de ez a korábbi esetekben is így indult. Eddig Depp legjobb barátja, a nővére, a párkapcsolati terapeutájuk, valamint Heard egykori személyi asszisztense tettek vallomást.

A barát, Isaac Baruch elmondta, hogy vele mindig nagyon kedves volt Amber, és soha semmi jelét nem látta annak, hogy bántalmazó kapcsolatban élnének. De azt nem tagadta, hogy Johnny olyan szöveges üzeneteket küldött neki, amikben Amber halálát kívánta.

A pszichológusuk előtt azonban nem volt titok, hogy milyen brutálisan beszélnek és bánnak egymással a sztárok. Elmondta, hogy az erőszak kölcsönös volt Depp és Heard között, de általában a színésznő volt a kezdeményező fél. Méghozzá általában akkor, ha Johnny-nak valamilyen programja volt, és Amber nem akarta, hogy egyedül hagyja. Vagyis kiprovokálta a veszekedéseket és a verekedéseket, hogy a férje vele foglalkozzon, és ne a barátaival legyen. 

Heard asszisztense szintén arról számolt be, hogy inkább a színésznő volt az agresszív, rendszeresen ordibált vele, megalázta, és elviselhetetlen munkakörnyezetet teremtett. Ellenben Johnny mindig kedves és udvarias volt vele, soha nem tapasztalt agressziót a részéről. De Ambertől a saját anyja és a testvére is rettegett, mert velük is gyakran volt durva. Ezért erősen kétli, hogy a színész valaha is bántalmazta az exnejét, hiszen ő soha nem látott rajta sérülést, márpedig három éven át volt vele napi szinten.

Fotó: Northfoto

Depp testvére a gyerekkorukról mesélt, leginkább a bántalmazó anyjukról, aki megkeserítette mindkettejük kiskorát, főleg Johnny-ét, aki balszerencséjére felnőttként is egy olyan nővel került össze, aki verbálisan és fizikálisan is abuzálta.

A tanúk előtt még Heard ügyvédje tartott beszédet, amiben ismét felidézte a korábbi perekben elhangzott erőszakos eseteket, illetve előállt egy új történettel is. Egyik alkalommal Johnny üres alkoholos üvegekkel dobálta a feleségét, majd az összetört szilánkokon átvonszolta a nőt, hogy a bárpultról levegyen egy egyben lévő üvegpalackot, amivel aztán megerőszakolta Ambert. A történetet - egyelőre - semmilyen bizonyítékkal vagy szemtanúval nem sikerült alátámasztani. 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

travelo.hu

Narancsszínű porban úszott a versailles-i kastély tükörterme

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”