Létrehozva: 2021.11.29.

Árpa Attila kitálalt: Nem miattam válik a táncpartnerem!

Öt hónappal a házasságkötésük után szakított a Dancing with the Stars szerelmespárja, Stana Alexandra és Köcse György.

Egyéves jegyesség és öt hónapos házasság után úgy döntött Stana Alexandra és Köcse György: szétválnak útjaik. A Dancing with the Stars versenytáncosai tizenkét évvel ezelőtt szerettek egymásba, ám még az esküvőjük évében szakítottak.

„Nem telik el nap, hogy ne kérdeznétek, mi a helyzet velünk... Ez teljesen érthető, hisz végigkövettétek közös kis mindennapjainkat. Az élet most úgy alakult, hogy Gyurival külön utakra térünk. A szeretet örökké megmarad” – üzente szombaton a Facebookon Stana Alexandra.

Fotó: TV2

Árpa egy másik Alexandrát szeret

A gyönyörű táncos a TV2 sikerműsorának második évadában a nagy nőcsábász hírében álló Árpa Attila partnereként állt színpadra. A színésznél senki sem töltött több időt kettesben Alexandrával az elmúlt hónapokban, ráadásul a műsorban látott forró érintések és gyengéd pillantások miatt is sokan arra gyanakodtak, akár több is lehet közöttük.

A Bors megkereste hát Árpát, aki udvariasan hárította el az érdeklődésünket.

„A saját magánéletemről sem nyilatkozom soha, máséról pláne nem fogok. Alexandrával nagyon jó barátok vagyunk, illetve egy Alexandrával boldog párkapcsolatban élek, de ő egy másik Alexandra. Így tehát egy biztos, nem miattam válik a táncpartnerem” – szögezte le a színész.

Lapunk egy, a táncosokhoz közel álló forrástól is úgy értesült, valóban nem Árpa Attila keze van a válásban. Szandi és Gyuri állítólag már az esküvőjük előtt is problémákkal küzdöttek, pont a boldogító igentől remélték azok megoldását. A kapcsolatban azonban a menyegző sem hozott megnyugvást.

Esküvői depresszió kínozta

Az ifjú feleség a verseny előtt azt mondta, úgy véli, hogy esküvői depresszió kínozza, mert nagyon várta a lagzijukat, és mi­után véget ért, egy űr maradt benne.

„A verseny komoly elfoglaltságot jelentett mindkettőjük számára, ez idő alatt pedig még jobban eltávolodtak egymástól” – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő barát.

Múlt héten ért véget a DWTS második évada, Stanáék ehhez időzítették a nagy bejelentésüket. A műsor miatt nem volt más választásuk, kénytelenek voltak végig leplezni kapcsolati válságukat.

„Gyuri kérésére nem beszélek”

A Bors telefonon érte utol a házaspár mindkét tagját. Érdeklődésünkre Alexandra többször hangsúlyozta, nem kíván nyilatkozni magánéletükkel kapcsolatban.

„Gyuri kérésére nem beszélek, megígértem neki, hogy nem fogok nyilatkozni, ezt pedig tiszteletben tartom” – válaszolta kedvesen a táncosnő.

Férje, Köcse György is csupán annyit mondott, hogy ebben a témában semmit sem szeretne nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin