Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.19.

Ezermilliárdos vagyon vár Katalin és Vilmos lányára, gazdagabb lesz, mint a királynő

Elképesztő gazdasági jóslattal álltak elő Charlotte hercegnőről.

Néhány közgazdász összedugta a fejét, hogy elkészítsenek egy gazdasági jóslatot Vilmos, valamint Harry gyerekeiről. A végeredményhez vezető út csak elméleti, de azért van alapja.

A számításaik szerint az öt hercegi csemetéből Charlotte lesz a legtehetősebb felnőttként. Amennyiben folytatja azt a trendet, amit megboldogult nagymamája, Diana, illetve az édesanyja, Katalin elkezdett. Vagyis, ha ő is divatikonná válik, ha rengeteget jótékonykodik, és ha ügyesen használja a médiát, akkor a brit királyi család leggazdagabb tagjává válhat. Ugyanis jelenleg is ő a legnépszerűbb a testvérei és az unokatestvérei közül, és amennyiben ez így marad, párosulva a korábbi feltételekkel, akkor akár 1,500 milliárd forintnak megfelelő vagyona is lehet. Természetesen figyelembe véve a becsült inflációt. De ez az összeg akkor is döbbenetes, főleg, ha azt nézzük, hogy II. Erzsébet becsült vagyona nagyjából 185 milliárd forintnak felel meg.

Charlotte elképzelhetetlen vagyont szedhet össze (Fotó: Northfoto)

Mire Charlotte a család leggazdagabb tagja lesz, addigra valószínűleg a bátyja, György lesz a brit uralkodó, és neki 900 milliárd forint körül mozgó vagyont jósolnak. Míg az öccsük, Lajos 307 milliárdot ér majd.

Harry és Meghan gyerekeinél egyelőre csak Archie pénzügyi helyzetét jósolták meg, neki 9 milliárd jut majd szerintük. Ami nem kevés, de jóval szerényebb, mint a cambridge-i unokatestvéreié. Vagyis az elemzők szerint a sussexi hercegi pár egyre növekvő népszerűtlensége hatással lesz majd a gyerekeikre is. Vagy pedig azzal számolnak, hogy Archie nem akar majd a reflektorfényben élni, és így civilként nem lesz olyan könnyű vagyont szereznie, mint királyi hátszéllel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban