tóth gabi
Nehéz volt az elválás a két zenész között, a rajongókat is megdöbbentette, hogy végleges a csere.
A rajongók legnagyobb félelme bizonyosodott be, amikor hivatalosan is kiderült, hogy Kollányi Zsuzsi többé nem tagja a Majka Curtis és a Ők formációnak.
Eddig csak találgattak a rajongók, de most már hivatalos: Majka, Curtis és Kollányi triója nem áll össze többé – tudta meg a Bors.
Az énekesnő egyébként még 2018-ban vált ki ideiglenesen az együttesből, amikor az ikerfiait várta, a koncerteken akkoriban egy LED falon digitálisan „vett részt” Zsuzsi. 2019-ben kezdtek el újra együtt próbálni az új show-ra, de aztán jött a koronavírus...
Mire megint úgy állt a helyzet, hogy színpadra léphetnek, 2019 elején kiderült, hogy Zsuzsi ismét babát vár. Majkának ennek fényében komoly döntést kellett meghoznia. A stúdióban a dalok felvételénél egy korábbi vokalistájuk, Kiss Enci ugrott be kezdetben, de kellett egy új női tag.
„A showbiznisz csak kívülről tűnik laza életnek, valójában rengeteg lemondással jár, fegyelmezett életvitelt követel, és a kiszámíthatóságra alapoz” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban egy bennfentes a Borsnak.
Majka kényszerhelyzetbe került, hiszen továbbra is zenélni akart, így került a képbe Veress Mónika Nika, az ország egyik legtehetségesebb énekesnője, akivel korábban is munkálkodtak már, például a 2014-es Csak te létezel című dalukban. Nika most már lassan egy éve dolgozik együtt a fiúkkal, kijelenthető, hogy oszlopos tagja a csapatnak, hiszen az új albumot is vele vették fel Curtisék.
„Nehéz volt az elválás Péter és Zsuzsi között, a barátság talán megmaradt, de most még hűvös a viszony. A rajongók közül sokan nyilván szomorúak lesznek a hír hallatán, bár mindenki imádja Nikát, nehéz mit kezdeni azzal, ha egy énekesnő inkább az anyaságot választja, mint a színpadot. Még haragudni sem lehet rá. Egyszerűen el kell fogadni” – mondta a lapnak a bennfentes.