RETRO RÁDIÓ

Komoly elhatározásra jutott Dér Heni, máris visszatér a színpadra

Komoly elhatározásra jutott Dér Heni, máris visszatér a színpadra
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 06. 04. 05:40

Alaposan felkavarta az állóvizet az énekesnő bejelentése. Sokan pálcát törtek a feje fölött, amiért dolgozni akar.

Mióta megszületett az énekesnő első gyermeke, azóta bármit is oszt meg közösségi oldalain, rögtön a figyelem középpontjába kerül.

Legutóbb például azzal robbantott bombát, hogy bejelentette, két héttel a szülés után, már jövő hónapban ismét színpadra fog állni – számolt be róla a Bors.

Fotó: Ripost / Sulyok László

Nem kellett sokat várni az indulatos hozzászólásokra. Nagyon sokan reagáltak a hírre úgy, hogy nagyon korai még dolgozni menni. A kisfia alig lesz két hónapos, amikor az édesanya már utazni és koncertezni akar.

„Az biztos, hogy az Ő dolga, hogy megy koncertezni, de én a helyében még várnék vele” – írja az egyik hozzászóló. „Én nem a baba... inkább Heni felől aggódnék, hogy fogja-e bírni? Hajrá hajrá! Nyugodalmas éjszakát kívánok előtte!” – válaszolt a másikjuk.

Fotó: Bors

Ugyan többen is Heni védelmére keltek, miszerint egy édesanyának nem muszáj otthon ülnie, a kétkedők továbbra is hallatták a hangjukat.

Dér Henit megkereste a Bors a témában, de nem kívánt nyilatkozni. Ő úgy érzi, hogy senkinek semmi köze a magán­életéhez, és igyekszik nem foglalkozni mások kéretlen véleményével.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.