RETRO RÁDIÓ

Egymás ellen feszült Fekete László és fia, romokban a családi béke

Egymás ellen feszült Fekete László és fia, romokban a családi béke
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 05. 28. 08:20

Fia saját elképzelései szerint vinné tovább apja hagyatékát, de ez nem tetszik Magyarország legerősebb emberének.

Fekete László Magyarország legerősebb embere, többszörös világbajnok és sikeresen szerepelt a világ legerősebb embere versenyeken is. Az utóbbi időben azonban nem a sportpályán, hanem családjában kénytelen megvívni a maga harcát.

Fia és László ugyanis nem értenek egyet a hazai erőversenyek kapcsán és a sportág utánpótlásának kérdéseiben sem. A konfliktust szakmai és üzleti ellentét okozhatja – számolt be róla a Blikk.

Fotó: TV2

A probléma abból fakadt, hogy mindketten saját viadalokat akartak szervezni. Ifjabb Fekete László pedig saját közösségi oldalán osztotta meg véleményét, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Azt is elmondta, még szüksége van egy kis időre, hogy mindent a nyilvánosság elé tárjon, és akkor „bombát robbant” majd.

„Nem olyan könnyű a fater fiának lenni. Eszméletlen nehéz, több ennek a negatív oldala, mint az előnye. Megdolgoztam azért, ami van, nem a fater rakta a valagam alá. Amit ő felépített, azt én ilyen feltételekkel nem akarom továbbvinni. Úgy akarom, ahogyan én szeretném. Rengeteg dologban nem értek egyet vele. Megy a harc közöttünk apuval” – mondta megdöbbentő Facebook-videójában ifjabb Fekete László, akit saját bevallása szerint megviselt a családon belüli viaskodás.

László elmondása szerint az a probléma, hogy édesapja évente, kétévente szervez versenyeket, amely a fiatal erősemberek számára nem elegendő. Próbálja átvenni a stafétát, de valaki folyamatosan akadályokat gördít elé.

„Apu felépített egy nívót, amit nekünk, gyerekeknek kell továbbvinni, de csak akkor tudunk nagyot alkotni, ha összetartó a Fekete família. A faterral nem könnyű együtt dolgozni, de nem adom fel. Fogok rendezvényeket szervezni, de azt, hogy megalázva, naponta átverve legyek, nem tűröm el. (…) Itt nem egy idegen nehezíti meg a dolgomat, hanem egy olyan ember, akire felnéztem. Üzen a támogatóimnak, hogy ne foglalkozzanak velem, ami azért elgondolkodtató” – tette hozzá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.