RETRO RÁDIÓ

Vilmos titokban olyan szabadságra vágyott, mint amilyen most Harrynek van

Remembrance Sunday at The Cenotaph
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2021. 01. 26. 21:45

Eddig azt hitte mindenki, hogy Diana nagyobbik fia egész életében az uralkodásra készült, miközben volt, amikor szökni akart.

Ahogy Károly herceg, úgy első fia, Vilmos is születésétől kezdve nemcsak egy ember, hanem egy intézmény is, hiszen brit trónörökösként jöttek a világra. Ennek megfelelően végig úgy nevelték őket, hogy ők majd egyszer a brit birodalom uralkodói lesznek. „Kimenőt” egyedül a főiskolai évek alatt kaptak, amikor egy kicsit úgy élhettek, mint a normál korukbeli ifjú férfiak.

Fotó: Northfoto

Vilmost meg is bolondította a korábban soha nem tapasztalt szabadság. A főiskolán azt tervezgette, hogy Amerikába fog költözni néhány évre, amint lediplomázott. Úgy gondolta, még nem áll készen arra, hogy a királyi udvarnak és Anglia népének szentelje minden egyes percét, inkább magával foglalkozott volna. Aztán időközben mégis elvetette az ötletet, de cserében a Buckingham-palota engedélyezte neki, hogy civil állása legyen, így lehetett éveken át mentőhelikopter-pilóta.

Mindezt Angela Levin író árulta el az egyik angol lapnak, és forrásként Harryre hivatkozott. Az Amerikában élő sussexi herceg mesélte neki állítólag, hogy nem ő az első a családban, aki a közelmúltban menekült volna a kötelesség elől.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.