Létrehozva: 2021.01.26.

Vastag Csaba szívszorító vallomása: „Nem megyek a családi fészekbe”

A zenész nagyon félti szüleit a koronavírustól, ezért mindent megtesz a biztonságuk érdekében.

Vastag Csaba annyira félti szüleit, hogy március óta nem ölelte meg édesapját és édesanyját. Csak biztonságos távolságból: az utcán, két méter távolságban, szigorúan maszkban beszélget velük.

A fokozott elővigyázatosságra azért van szükség, mert egyszerűen nem bírná elviselni, ha szülei megfertőződnének, ráadásul miatta. Már egy éve nem is volt a szülői házban, csupán a kapuig szokott elmenni.

„A szüleim veszprémiek, ötven perc autóútra lakunk egymástól. Régebben csak egy ebédre is hazaugrottam. Mióta megjelent a koronavírus, nem megyek a családi fészekbe”mesélte a Borsnak Vastag Csaba, aki az ünnepek alatt sem tett kivételt.

Vastag Csaba komolyan veszi azt, hogy vigyázni kell az idôs emberekre
Fotó: Varga Imre / Bors

„A személyes találkozásokat azonban semmi sem múlja felül. Remélem, mielőbb tudunk a családommal együtt, egy légtérben egy jót beszélgetni!” – tette hozzá az énekes.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései