RETRO RÁDIÓ

Megszületett Gryllus Dorka második gyermeke – fotó

Megszületett Gryllus Dorka második gyermeke – fotó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 12. 08:00

A színésznő nemrégen adott életét második kisfiának. Azóta is csak gyönyörködik benne.

Határtalan a színésznő boldogsága, aki nemrég életet adott második gyermekének. A szülés alatt férje, Simon Kornél is végig mellette lehetett, és együtt élhették át életük egyik legboldogabb pillanatát.

„Olyan különleges érzés ez, a világ forr körülöttünk, de mi itt vagyunk a legnagyobb békében és boldogságban. Mintha egy álomban lennénk. (…) Néhány nappal a szülés előtt az orvos megfordította a hasamban a kicsit, hogy lehetősége legyen természetes úton megszületni, és ez sikerült is, amiért nagyon hálás vagyok” – kezdte Gryllus Dorka a Storynak.

„A fiam egészséges, erős kisfiúként jött a világra. Áronka 3 és fél óra alatt természetes úton tudott megszületni” – tette hozzá.

A férje mindig őrzőn állt mellette, hogy megóvja a negatív külső hatásoktól a terhesség egész ideje alatt. Így volt ez a kórházban is, ahová Kornélt is beengedték, miután letesztelték. A szerencse pedig úgy hozta, hogy a kisfiú a legjobb időpontban érkezett, hogy apukája is jelen legyen a csoda pillanatában.

Megszületett Gryllus Dorka második kisfia, Áron. A szülés alatt a színésznő férje, Simon Kornél is végig ott lehetett,... Közzétette: Story2020. november 11., szerda

„Áron nagyon rendes kisfiú volt: olyan időpontot választott az érkezésre, amikor az édesapja is velünk tudott lenni. Kornél igazi hősként állt mellettem, pontosan tudta, mikor kell megfogni a kezem, hogy segítsen, és azt is, hogy békén kell hagynia, ha éppen azt kérem. Egy nő számár nem könnyű a szülés sem érzelmileg, sem fizikailag, a férjem azonban egyetlen rezdülésemből vagy mondatomból is tudta, hogy mikor mi a teendő ” – árulta el Gryllus Dorka.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.