Létrehozva: 2020.10.28.

Még a család sem lehetett ott: teljes titokban összeházasodott Gryllus Dorka és Simon Kornél

A családból csak a pár gyermeke, Soma volt jelen a titkos esküvőn.

Tíz évvel azután, hogy egymásba szerettek, összeházasodott Gryllus Dorka és Simon Kornél. A titkos esküvőn csak a pár kisfia, Soma vett részt a családból, még a szülőket sem hívták meg a zártkörű ceremóniára.

„Eleve egy ilyen zárt körű esküvőt terveztek, nem is volt ott más, csak ők, két tanú és Soma. Persze, reméljük, hogy egyszer majd megüljük a lagzit is” – árulta el a Blikknek a boldog örömapa, Gryllus Dániel, a színésznő Kossuth-díjas előadóművész édesapja, aki szerint azonban ez a lánya és szerelme kapcsolatán nem változtatott sokat.

„Ez egy örvendetes gesztus, hogy végre rákerült a pecsét, egy becsületes dolog volt, hogy a második gyermek érkezése előtt összeházasodtak, de érzelmileg biztos, hogy nem változtatott semmit a dolog” – tette hozzá a zenész, akit az újabb unoka érkezése sokkal nagyobb boldogsággal tölt el. Gryllus Dorka ugyanis 9 hónapos terhes.

„Eleve egy váratlan ajándék volt az érkezésének a híre, és izgalmakkal várjuk, hogy megszülessen” – lágyult el Gryllus Dániel hangja, amint szóba kerül a csöppség, aki akár napokon belül megérkezhet a családba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó