RETRO RÁDIÓ

Curtis vallomása: „Sajnos ilyen vagyok”

Curtis
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 02. 19:18

A rapper exkluzív interjút adott a Tények Plusznak. Arról beszélt, miért tűnt el szó nélkül és maradt távolt a vasárnapi Sztárban sztár című műsortól.

A TV2 az utolsó pillanatig várta vasárnap este Curtist, a rapper azonban nem érkezett meg a Sztárban Sztár stúdiójába. Tilla így kénytelen volt bejelenteni, hogy Curtis nem folytathatja a versenyt.

A rapper csak másnap adott választ közösségi oldalán távollétének okára. Mint kiderült egyszerűen azért nem ment el a vasárnapi Sztárban Sztárra, mert a mindenszentek és édesapjának hiánya teljesen kikészítette. Egyfajta kárpótlásként pedig a Tények Plusz műsorában adott egy exkluzív interjút a történtekkel kapcsolatban.

„Nekem ezek a hétvégék nagyon nehezen telnek, amióta nincsen édesapám, ráadásul most még pluszba a családom sincs velem. Nem tudtam volna szórakoztatni a népet, úgy éreztem, hogy jobb lesz, hogyha távol maradok. Nyilvánvalóan szólhattam volna azért itt egy-két embernek, de sajnos én ilyen vagyok évek óta, hogy inkább magamban lejátszom ezeket a harcokat” – mondta az interjú során Széki Attila, aki egy nagyon kemény évet tudhat a háta mögött.

„Hát elég nehéz évem volt, ugye szétmentünk a Krisztivel, a családdal, nem vagyok velük, igaz minden nap találkozom velük, ha tudok... Mondom, igazából, hogy ha nincsenek ezek a behatások, akkor is minden évben ez történik ezeken az ünnepeken.”

A rapper arra a kérdésre, hogy miért nem vette fel a telefonokat és miért nem reagált a műsor készítőinek csak szűkszavúan válaszolt. Azt mondta, nem bánta meg hogy nem ment el a műsorba, azt azonban belátta, hogy kezelhette volna jobban is a helyzetet, és jelezhette volna a műsor készítőinek, hogy ne számítsanak rá. A rajongói azonban nem hagyták szó nélkül a kimaradását, ugyanis egyből drogproblémákra gyanakodtak.

„Ennyi erővel bárkire bármit rá lehet húzni. Hogyha vannak velem buliban és látják, hogy én fogyasztom ezt a szert ugyanúgy, akkor oké, de az, hogy vádaskodunk és ráhúzunk valakire egy olyan inget, amit hordott éppen, az nem biztos, hogy úgy van már” – magyarázta Curtis, aki egyértelmű választ adott a riporter kérdésére, hogy akkor igazak-e a vádak:

„Nem.”

Végül pedig az is kiderült, bár versenyzőként nem vesz részt többet a műsorban, egy extra produkcióval készül majd.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.