RETRO RÁDIÓ

Elárulta, így védekezik a koronavírus ellen Bódi Csabi

Elárulta, így védekezik a koronavírus ellen Bódi Csabi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 20. 21:00

A népszerű énekes betartja az óvintézkedéseket, és nagyon figyel az egészsége megőrzésére.

Ismét nehéz helyzetbe kerültek az előadóművészek, hiszen a koronavírus-járvány második hulláma elérte hazánkat is. A Bódi családnak több száz fellépése maradt el március óta, de a kisebb szabadtéri illetve a magánrendezvényeket bevállalják. Bár rengeteg emberrel találkoznak, igyekeznek betartani az óvintézkedéseket, viszont nem szeretnének megfeledkezni a közönségükről sem.

Fotó: Bódi Csabi

„Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, hiszen amellett, hogy boldogok vagyunk, hogy több hónapos kihagyás után újra színpadra állhattunk, mégsem tudjuk, és nem is akarjuk elkerülni a testi kontaktust. A koncertek után mindig biztosítunk arra lehetőséget, hogy közös fényképeket készítsünk a rajongókkal, ahová nyilván nem állhatunk oda maszkban” – kezdte a Ripost-nak Bódi Csabi, aki természetesen odafigyel a megelőzésre is a saját és a családja biztonsága érdekében is.

„Amit meg tudunk tenni, hogy rendszeresen fertőtlenítjük a kezünket, amikor zárt helyre megyünk, akkor felvesszük a maszkot, és megpróbáljuk erősíteni az immunrendszerünket. Hisszük, hogy a jól karbantartott immunrendszer nemcsak a megelőzést támogatja, hanem a gyógyulás sikerét is növeli. Ezért rengeteg vitamint, zöldséget és gyümölcsöt eszünk mostanában mindannyian a családban” – mondta a lapunknak a népszerű énekes.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.