Létrehozva: 2020.09.08.

Csak most derült ki: Beckhamék is elkapták a koronavírust

David és Victoria még márciusban fertőződtek meg, miközben Amerika és Anglia között ingáztak.

Kiderült, hogy az egész Beckham-családnak több mint két hétre karanténba kellett vonulnia tavasszal, miután kiderült, hogy márciusban megfertőződtek a koronavírussal.

Fotó: Northfoto

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy sokáig félő volt: a sztárpár szuperfertőző, mivel az alkalmazottaik közül is sokan lebetegedtek – írja a Daily Mail.

Na de hogy történhetett mindez?

Nos, tavasszal Beckhamék többször is jártak Amerikában. Los Angelesben partiztak, majd legidősebb fiuk, Brooklyn 21. szülinapjára visszatértek Angliába. Március 11-én Miamiba repültek, ahonnan 1 héttel később tértek haza, pont a karanténidőszak előtt.

Fotó: Instagram

Beckham állítólag Miamiban kezdte el rosszul érezni magát, de Victoriának is fájt a torka és be is lázasodtak. Egy ismerős szerint Victoria nagyon bepánikolt, főleg attól, hogy jó eséllyel szuperterjesztők, ezért úgy döntött, hogy az egész család több mint két hétre karanténba vonul. Miután meggyógyultak, a legszigorúbb óvintézkedések mellett indultak el vakációzni Görögországba.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin