RETRO RÁDIÓ

Nem akárki költözött a luxusfeleséghez, míg a családja nyaralt

köllő Babett haja
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 17. 08:32

Meg kellett műteni a színésznőt, az operáció után hosszú rehabilitációra szorult.

Köllő Babett újra kés alá feküdt, miután lejárt a mellimplantátuma szavatossága. A luxusfeleség műtétjére augusztusban került sor, ami után kímélnie kellett magát, így édesapja költözött fel hozzá Budapestre, hogy mindenben segíthesse lányát.

„A férjem, András és a lányunk, Milla nyaralni mentek Mallorcára. Nem tudtam velük tartani, egyrészt a varratszedés, másfelől az itthoni munkáim miatt, arról nem is beszélve, hogy a beavatkozást követően nem ajánlott hosszabb repülőútra menni. Apukám viszont felajánlotta, hogy szívesen eljön hozzám” – árulta el Babett a Blikknek, aki rendszeresen meglátogatja Bonyhádon élő apukáját, akivel mindig is nagyon jó kapcsolatot ápoltak.

Fotó: Sulyok László/Ripost

„Apu négy napot volt velem, és nagyon jól éreztük magunkat kettesben. Mindenben segített, mivel vezetni sem tudtam, ő volt a sofőröm, segített a bevásárlásban, rendet rakott, együtt főztünk, tényleg nagyon jó volt! Este pedig együtt tévéztünk, mint gyerekkoromban. Olyan volt ez nekem, mint egy nyaralás, pedig szinte ki sem mozdultunk a házból” – tette hozzá a színésznő, aki elsőként 12 évvel ezelőtt nagyobbíttatta meg a melleit, ezúttal pedig szükségből , nem pedig hiúságból vállalta a nagyobb implantátumot.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.