3 éve

Őrjöngő férfi próbált betörni Szilágyi István özvegyéhez – Videó!

Úgy tűnik, soha nem lel igazán nyugalomra Szilágyi István özvegye. Jolika nénihez szerda este egy férfi akart betörni, hogy pénzt szerezzen a védtelen asszonytól.

Közel négy héttel Szilágyi István brutális meggyilkolása után újra kiabálás zavarta fel az egyébként csendes, kertvárosi utcát, ahol a színművész a feleségével és a fiával élt. Ezúttal azonban nem az előzetes letartóztatásban levő Péter, hanem egy másik agresszív férfi próbált az özvegy életére törni.

Könnyen lehet, hogy az illető Péter egyik barátja, akinek csípi a szemét, hogy Jolika néni terhelő vallomást tett a fiára. Esetleg talán Péter tartozik valakinek, ezért érkezett a furcsa férfi? Az asszony nem tudja, az viszont biztos, hogy nagyon megijedt.

Gergő, az önkéntes fiatal sokat segít Jolika néninek, az ominózus esetnél is ott volt. Fotó: Ripost

„Két fiatal gyerekkel voltam éppen itthon, akik a tragédia óta sokat segítenek nekem, amikor meghallottuk az ordibálást kintről” – kezdte a Ripost-nak Jolika néni. „Arra lettem figyelmes, hogy egy férfi megpróbál bejutni a lelakatolt kertkapun keresztül. Pénzt akart kérni tőlem, de nem engedtem be, mire őrjöngeni kezdett. Nem tagadom, féltem tőle, különösen azok után, amit át kellett élnem hetekkel ezelőtt…” – utalt a férje meggyilkolására Joli néni, akit nagyon megnyugtat, hogy az új biztonsági rendszernek hála, van, aki éjjel-nappal figyel rá.

Fotó: Markovics Gábor

„Még szerencse, hogy a jó emberek felszerelték nekem ezt a kamerás riasztórendszert! Ha ez nincs, akkor nem tudom, mi történt volna, hiszen én már nem tudom megvédeni magam… De így szerencsére hamar kijöttek a biztonsági cég emberei és a rendőrök is, így nem esett bántódásom” – fogalmazott sóhajtva az asszony.

A Ripost megszerezte a felvételt, nézd meg, mi történt:

Jolika nénivel Gergő, egy tizenöt éves önkéntes segítő és egy fiatal lány tartózkodott a házban, amikor megérkezett a részeg őrjöngő. Gergő – bár nem egy törékeny külsejű kamaszfiú – megijedt attól, hogy a férfi ordítva rángatja a kertkaput.

Hogy mi történt ezután, kiderül a Ripost napilap pénteki számából!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Régóta várt hatalmas fejlesztés kezdődhet az ország egyik legforgalmasabb főútján

origo.hu

Kár volt a bikini a Baywatch sztárjára, így is kilátszik mindene - kép

mindmegette.hu

Nátha, megfázás ősszel – mit tehetünk, hogy ne legyen beteg a gyerek?

vg.hu

Az El Nino határozza meg tavaszig az időjárást - csúszhat a fűtési szezon kezdete

ripost.hu

Se bugyi, se más: teljesen meztelenül fotózták az álomtestű bombázót

magyarnemzet.hu

Fordulat a budapesti embervadászat ügyében: 10 ezer eurót kap, aki az antifa Johann Guntermann nyomára vezet

origo.hu

Újabb utazásra vitte gazdag barátja Berki Mazsit

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. szeptember 27.: a Rákot nagyon kellemes élmények érik, a Szűz hallja meg a jó tanácsot

she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a tanévkezdés miatti stressz(x)

life.hu

Minden létező gyógymódot kipróbáltál, időről időre mégis visszatér?

origo.hu

Így gondoskodik a legnehezebb időszakban is vásárlóiról a Lidl(x)

life.hu

Mozgásszervi panaszok? A BMM ortopéd és reumatológus szakorvosai segítenek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Mi történt vele? Megtaláltuk a Megasztár gyereksztárját, Tóth Lüszit

FÜLES

Gyanakodnak a rajongók: nincs minden rendben Kulcsár Edina és G.w.M között?

FÜLES

"Eldobom az agyam" - Megyeri Csilla reagált a megcsalásról szóló pletykákra

FÜLES

Botrány tört ki a Republic zenekari név használata miatt

FÜLES

Kiakadtak a gyermekei Heidi Klum furcsa szokásán

FÜLES

Miley Cyrus rajongói kiakadtak: teljesen felismerhetetlenné vált a sztár

FÜLES

Óriási botrány: összeverték a Republic tagját, kiderült, hogy mi állhat a háttérben - videó

FÜLES

Máris továbblépett? Meglepő pletyka terjed Szoboszlai volt barátnőjéről