FÜLES

Végre nyugodtan alszik: Kamerákkal őrzik Szilágyi István özvegyét

Az asszony házát 24 órában figyeli egy biztonsági szolgálat, több százezret érő biztonsági rendszert kapott ajándékba.
  • Szerző: Buster

Szilágyi István özvegye hetek óta először érzi magát igazán biztonságban, miután egy biztonságtechnikával és távfelügyelettel foglalkozó cég felajánlotta, hogy bekamerázzák a házat, ahol az utóbbi időben egymás kezébe adják a kilincset a segítőszándékú és sajnos néha a nem éppen bizalomgerjesztő alakok.

Joli nénit megkörnyékezték olyan személyek, akik feltehetően az otthonára pályáztak, de jártak ott olyan alakok is, akik tőle követelték a gyilkossággal gyanúsított fia állítólagos tartozásait. Ezekre a hírekre figyelt fel Smiglag Károly, aki csapatával komoly segítséget nyújtott az özvegynek, hogy biztonságban érezhesse magát.

20200522 Budapest
Új Köztemető Szilágyi István temetése. Fotó: Markovics Gábor (MG)
Ripost
képen: Humenyánszky Jolán

„Amióta itt vannak a kamerák, újra tudok nyugodtan aludni. Jó érzés, hogy biztonságban vagyok, mert bevallom, valóban féltem Pista halála óta éjszakánként. Altatót szedek, így megnyugtat a tudat, hogy figyelik a házamat, mivel aligha ébrednék fel, ha valaki bejönne hozzám az éjjel”

- mondta lapunknak Joli néni. A megkereste a biztonsági cég vezetőjét is, aki elárulta, nem „csak” kamerákkal védik az idős asszony biztonságát.

„Az én korosztályom Szilágyi István filmjein nőtt fel és természetesen mélyen megindított a tragédia ami történt. Követtem a híradásokat és amikor megtudtam, hogy a lakásmaffia és egyéb kétes elemek kezdtek ólálkodni Joli néni körül, azonnal eldöntöttem, hogy segítek neki a magam eszközeivel”

- kezdte lapunknak a cégvezető.

„Beszereltünk egy modern megfigyelő rendszert, amivel folyamatosan rögzítjük a ház körüli mozgást. A kameráknak elve van egy visszatartó ereje, illetve, ha egy illetéktelen ne adja Isten behatolna, perceken belül a házhoz tud sietni a járőrszolgálatunk. Egyébként naponta többször is elhajtunk az utcában és szemmel tartjuk a történéseket. A napokban pedig egy segélyhívó gombot is viszünk az özvegynek. Ha megnyomja, a rendszer először a betáplált számot hívja, ha pedig azon senki nem jelentkezik, riasztja a kollégáimat”

- mondta a -nak Smiglag Károly, aki több mint 250 ezer forint értékben szerelt fel biztonsági rendszert az özvegy házában.

Harcos baromfik is védik Joli nénit

Szilágyi István özvegyének kertjében különleges baromfik élnek. Az asszony Indonéziából származó kakasokat és tyúkokat nevel, amelyek bár jóval kisebbek európai fajtársaiknál, de annál határozottabb egyéniségek. A kakasok és a tojók is ádáz módon védelmezik területüket és bizony nem ritka, hogy a számukra idegen betolakodókat meg is támadják. Joli néni „kiskedvencei” ugyan már megszokták a folyamatos emberi jelenlétet, de a tojásokon túl egyéb szolgáltatást is nyújtanak gazdáiknak. Esténként felröppennek a kertkapu előtt álló fára és onnan kémlelik a környéket. Ha pedig mozgást látnak, hangos rikácsolással jelzik az idegent.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?