RETRO RÁDIÓ

Az Omega végét jelentheti, ha jön a koronavírus második hulláma

Az Omega végét jelentheti, ha jön a koronavírus második hulláma
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 26. 13:20

Sorsdöntő időszak elé néz hazánk rangidős rockegyüttese.

„Az Omega végét jelentheti, ha a járványnak ősszel lesz egy második hulláma„ – summázta Kóbor János „Mecky”, aki másfél hete töltötte be a 77. életévét. „Mi, „régiek” már abban a korban vagyunk, amikor hatványozottan dolgozik ellenünk az idő. Még lendületben vagyunk, de ez sajnos mulandó. Márciusban fejeztük be az új lemez felvételeit, de ha a következő fél évben nem tudunk színpadra lépni, utána aligha tudunk majd megfelelni az elvárásainknak. Bízunk a koncertezés folytatásában, ugyanakkor aggodalmaskodunk is” – fűzte hozzá az Omega frontembere.

Fotó: Facebook

Mint mondja, öt éven át készült Testamentum című dupla albumuk, amely áprilisban látott volna napvilágot, s amelyhez angol és német nyelvű verziót is rögzítettek, illetve az Omega-bort is bepalackozták. A menedzserük épp a nagy külföldi turnét szervezte nekik, mikor a járvány ideért.

„A lemez és a bor megjelenését áttettük szeptember 23-ra, az Omega 1962-es első fellépésnek évfordulójára. Hátha szerencsét hoz„ – reménykedik Kóbor.

„Sajnálnánk, ha ennek idén vége lenne. Reméljük, velünk folytatódik az a bizonyos show, de ebben a vírusos pakliban az is benne van, hogy ezzel a lemezzel és ezzel a borral búcsúzunk” – mondta el Kóbor. Menedzserük elismerte, a járvány komoly kiesést jelent az Omega számára: idén 18 külföldi koncertünket mondták le, köztük négy fesztiválfellépést, ami az Omega-produkció költségét tekintve százmillió forintos nagyságrendű kiesés.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.