RETRO RÁDIÓ

Akár élete végéig karanténban maradhat II. Erzsébet királynő a koronavírus miatt

VE DAY 75
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2020. 05. 11. 18:30

Egyes szakértők szerint a brit uralkodót már csak felvételeken láthatják majd az alattvalók, személyesen soha többé.

Március közepén menekítették a windsori kastélyba II. Erzsébetet és férjét, Fülöp herceget, azóta minimális személyzettel ott vannak elzárva a külvilágtól. Ez pedig még jó ideig nem is fog megváltozni. Hiába készült el Anglia újraindításának háromlépcsős terve, a szakemberek szerint a koronavírus mg hónapokig jelen lesz a világban. Sőt egyes pesszimistább vélemények szerint akár évekig is. Vagyis a 94 esztendős uralkodó, illetve a hamarosan 99. életévébe lépő férje továbbra is komoly fertőzésveszélynek lennének kitéve, ha emberekkel találkoznak.

Fotó: Profimedia

Ezért a Buckingham-palotában már készül egy terv arra, hogy a királynőt nem engedik ki a házi karanténból, amíg a COVID-19 – és annak mutációja – jelen van, vagy amíg tökéletesen működő oltóanyag nem készül. Ez pedig azt is jelentheti akár, hogy élete végéig elzárják a nyilvánosság elől, csak tévéfelvételeken keresztül láthatják majd a britek imádott uralkodójukat.

Az optimistább tervek szerint az ősszel térhet vissza Londonba II. Erzsébet, hogy folytassa a szokásos munkáját, de a nagy tömegrendezvényeket, mint a születésnapi katonai parádéja, illetve a kertipartijai, mind törlik az idei évre.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.