RETRO RÁDIÓ

Koronavírus-járvány: Ez történt Angliában Hujber Ferenccel

Koronavírus-járvány: Ez történt Angliában Hujber Ferenccel
Camilla
Szerző
Camilla
Létrehozva2020. 04. 08. 06:20

Nehéz helyzetbe került a koronavírus miatt Hujber Ferenc, aki eddig az egyik londoni színházban dolgozott hangtechnikusként, és olykor kisebb statisztaszerepeket is kapott. A járvány azonban mindent megváltoztatott. A színész Angliában rekedt, nem utazhat haza, hogy magához ölelje két gyermekét, Noelt és Noát.

Bár Hujber Ferenc eddig körülbelül félévente hazautazott Magyarországra, hogy meglátogassa imádott gyerekeit, a koronavírus-helyzet miatt erre most semmi esélye.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Legfeljebb az interneten tarthatja velük a kapcsolatot. Boris Johnson, brit miniszterelnök március 23-án kijárási tilalmat rendelt el a szigetországban, az emberek csak a legszükségesebb esetben hagyhatják az otthonaikat. Úgy tudjuk, ezt a színész maximálisan betartja, de nagyon bánja, hogy a járvány elszakította őt a gyerekeitől. A Ripost-nak a színész egyik közeli ismerőse mesélt arról, min megy most keresztül Feri!

„Úgy tudom, Feri a nyáron szeretett volna hazajönni a gyerekekhez, épp akkor, amikor elvileg tetőzhet a járvány Magyarországon. Így ez a terve sajnos dugába dőlt, bár addig még bármi történhet. Fontos, hogy Feri jól van, semmi baja, de azért tart a vírustól. Az angolok sokáig nem vették elég komolyan ezt a világjárványt, kint buliztak az utcán, csak mostanában értették meg, hogy valóban otthon kell maradniuk„ – kezdte a Ripost-nak Hujber egyik neve elhallgatását kérő ismerőse.

Az is kiderült, hogy a színész megtarthatta-e a munkáját vagy éppen állás nélkül maradt a járvány miatt. A részleteket keresd a Ripost szerdai számában!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.