Létrehozva: 2019.11.16.

Megtörte a csendet András herceg: nem azt a választ adta a pedofilvádakra, amit vártak

Nem cáfolta egyenesen, hogy lefeküdt volna egy 17 éves lánnyal.

Megtörte a csendet András herceg: nem azt a választ adta a pedofilvádakra, amit vártak

Megtörte a csendet András yorki herceg, és végre interjút adott a Jeffrey Epsteinhez fűződő barátsága kapcsán. Mint ismert, Epsteint szexuális visszaélésekkel, gyerekek prostituálásával vádolták meg, a börtönben pedig öngyilkos lett. András herceg is belekeveredett a botrányba, Epstein egyik vádlója ugyanis elmondta, háromszor is le kellett feküdnie a férfival, amikor még csak 17 éves volt.

Fotó: AFP

András hercegről és Jeffrey Epsteinről 2010-ben készült fotó, amint a New York-i Central Parkban sétálnak – két évvel azután, hogy Epsteint először elítélték kiskorú prostituálása miatt. A herceget Epstein manhattani házánál is látták.

A kérdésre, hogy miért döntött úgy, hogy Epstein házában száll meg, tudva, hogy a férfit már elítélték, András herceg azt mondta, emiatt azóta is szemrehányást tesz magának minden nap, mert ez olyasmi volt, ami nem illett a királyi család egyik tagjához. Hozzátette azonban, hogy akkor ez kényelmes megoldásnak tűnt, igaz, helytelen volt.

András hercegnek mondania kellett valamit arról is, hogy Epstein egyik vádlója, Virginia Roberts – ma már Virginia Giuffre – azt állította, hogy 1999 (vagyis amikor ő még csak 17 éves volt) és 2002 között háromszor kényszerítették arra, hogy szexeljen András herceggel Londonban, New Yorkban, illetve Epstein karibi szigetén.

Ez annak fényében is igen különös, hogy több kép is előkerült, ahol egymást átkarolva állnak a nővel.

A BBC elemzője szerint ez nem az a kategorikus tagadás, amit sokan vártak a hercegtől, egy határozott nem helyett ugyanis ő azt mondta, hogy nem emlékszik. Ez azért is furcsa, mert a Buckingham-palota eddig mindig határozottan tagadta, hogy a hercegnek bármilyen kapcsolata lett volna a vádlójával.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek