Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.11.14.

Titokban tért vissza Magyarországra Demcsák Zsuzsa szerelme

A legnagyobb titokban visszatért Magyarországra Demcsák Zsuzsa indiai kedvese, Krishan – tudta meg a Ripost. A férfi szerda reggel az egyik budai buszon utazott. Mint kiderült, nevelt lányának, a 13 éves Tamarának iskolájába sietett. Vélhetően az otthon felejtett holmiját a vitte a kamasz lány után az iskolába.

Érdekes utas szállt fel szerdán reggel a Kolosy téri megállóban az egyik buszra.

A visszafogott férfi olyan természetességgel ült le az egyik szabad helyre, mintha világéletében Magyarországon élt volna. Olvasónk hamar felismerte, hogy a fiatalember nem más, mint Demcsák Zsuzsa indiai férje, Krishan, így fotókat is készített a férfiról, amiért jár a 15.000 forint.

A jógaoktató végzettségű férfi október közepén utazott haza Indiába, hogy megszerezze a hivatalos dokumentumokat ahhoz, hogy Magyarországon, polgári szertartás keretein belül is feleségül vehesse a műsorvezetőt.

Krishan elutazása után néhány nappal Zsuzsa a Mokkában jelentette be, hogy az utolsó akadály is megszűnt, Krishan megszerezte a szükséges dokumentumokat.

„Jelentem, megvan a papír! Már csak a hivatalos fordítások kellenek, meg a közjegyző általi hitelesítés, de ezeket már itthon, Magyarországon is el tudjuk intézni. Megvagyunk”mondta el örömmel Zsuzsa.

A műsorvezető nagyon várta, hogy kedvese hazatérjen hozzá, ami nem meglepő, hiszen rendkívül megviselte a férfi elutazása, saját bevallása szerint belebetegedett Krishan hiányába.

Krishan vidáman telefonálgatott a buszon. Fotó: Ripost

A Ripost megtudta, a szerelmes férfi rácáfolt a kétkedők szavára, akik azt suttogták, csupán egy fellángolás a kapcsolata Zsuzsával. Nem késlekedett sokat, betartotta a szavát és amint lehetett, visszatért Magyarországra.

A fotókon jól látszik, a férfi otthonosan és magabiztosan mozog Budapesten: a buszon nyugodtan telefonált, majd leszállt az egyik megállónál és Zsuzsa gyermekeinek iskolája felé vette az irányt. Betért az intézménybe, a portán pedig leadta a rózsaszín zacskót, amit Tamara vélhetően otthon felejtett, majd az aluljárón keresztül átment a visszafelé tartó buszhoz.

A gesztus bizonyíték arra, amit a műsorvezető már többször hangoztatott: kedvese nagyon jól kijön a gyermekeivel, és aktívan kiveszi a részét a család körüli teendőkből.

További fotókért keresd a Ripost napilap csütörtöki számát!

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

A NASA szakemberei hátborzongató dolgot állítanak a földönkívüliekről, tényleg ez lenne az igazság?

mandiner.hu

Nocsak, Magyar Péter Sátoraljaújhelyen sem tudott igazat mondani – mutatjuk a tényeket!

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

travelo.hu

Videó: Egész nap élőben követheted a seregélyesi gólyacsalád izgalmas életét

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?