RETRO RÁDIÓ

Aurelio nem tanul: 175-tel száguldozott és még videóra is vette

Aurelio könnyekben tört ki
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 29. 06:20

Úgy tűnik, eddig tartott a fogadalma, hogy megváltozik és jól fog viselkedni.

Néhány napja bírósági tárgyalásán még sírt a taláros testület előtt Aurelio. Olyannyira megviselte büntetőügye, hogy lelkiállapotára hivatkozva még az ítélethirdetést sem várta meg. Megtört, szerencsétlen férfit láthattunk a tárgyalóteremben, de úgy tűnik, ez már a múlt.

Vasárnap este Instagram-oldalán több mint 80 ezer követőjének azt közvetítette, amint éppen autójával száguldozik. A rövid felvételen úgy tűnt, hogy Aurelio a telefonjával a kocsija műszerfalát kamerázza, amin jól látszik, hogy éppen 175 kilométer/órás sebességgel, tehát jóval az autópályán megengedett 130-nál többel halad. Száguldás közben pedig önfeledten kurjongat, élvezi a sebességet. Egyáltalán nem érezte a veszélyt, nem gondolt bele abba, hogy egy elhibázott mozdulat akár a saját vagy mások életébe is kerülhet.

Ez csak később tudatosulhatott benne, mert a két felvételt nem sokkal később a helikopterkirály eltávolította. Ám azt elfelejtette, hogy ami az internetre egyszer felkerült, az ott is marad.

Pedig Aureliónak nem ártana vigyázni magára, hiszen nincs még két hete, hogy a Kecskeméti Törvényszéken személyi szabadság korlátozásában bűnösnek ítélték. Első fokon négy év börtönbüntetésre ítélték, amihez hozzácsapták azt az egy év két hónapot, amit a bíróság két évvel ezelőtti drogügye miatt feltételesen szabott ki rá.

A vád szerint Aureliótól egyik ismerőse 2017 októberében egy szórakozóhelyen 160 ezer forintot lopott el, amit a valóságshow-hős másnap két ismerősével próbált visszaszerezni, mégpedig úgy, hogy előbb megkeresték a tolvajt, aztán az utcára rángatták, megverték, majd egy autóba tuszkolták, ahol tovább püfölték.

Bár a mostani, öt év két hónapos ítélete még nem jogerős, egy esetleges gyorshajtás miatti rendőrségi feljelentés ismét rossz fényt vetne a ValóVilág hatodik szériájának nyertesére és arra utal, hogy Aurelio nem igazán tanult korábbi hibáiból és to­vábbra is két végén égeti a gyertyát. A botrányhős a vasárnap esti kocsikázásáról a Bors munkatársának nem kívánt nyilatkozni, így védőügyvédjéhez, dr. Pokker Zoltánhoz fordultak.

„Nem láttam az ominózus felvételt, ennyire nem követem Aurelio életét. De szerencsére a sebességhatár esetle­ges túllépése nem érintheti a korábbi ügyét, mivel az közigazgatási bírsággal elrendezendő dolog, amire teljesen más jogszabályok vonatkoznak” – mondta a lapnak az ügyvéd.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.