RETRO RÁDIÓ

Válságba került Pintér Tibor kapcsolata

Válságba került Pintér Tibor kapcsolata
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 08. 29. 11:00

Ultimátumot kapott a Nemzeti Lovas Színház igazgatója.

Úgy tűnik, nem úgy alakulnak a dolgok Pintér Tibor kapcsolatában, ahogyan azt ő tervezte. A 46 éves színész bevallotta, nem sok ideje jut kedvesére, sőt inkább a főnökeként viselkedett az elmúlt időben, mintsem társaként. Ám Jenifer megelégelte a dolgot és ultimátumot adott Tenyának.

Fotó: Markovics Gábor

„Soha nem volt még ilyen sűrű évünk, rengeteg fellépéssel országszerte és a határon túl. Ez rengeteg utazással jár, amely lovakkal még stresszesebb és kimerítőbb. Ez bizony mindenre rányomja a bélyegét. Igaz, szerelmem, Jeni a lovas színház része is, de be kell vallanom, az utóbbi időben többet voltam a főnöke, mint a kedvese” – mondta a Blikknek a színész, akivel közölte kedvese: ha nem adnak maguknak pár napot, hogy kettesben legyenek, bizony elfelejtheti a közös jövőt.

„Kijelentette, ha nem találunk néhány napot, de inkább egy hetet arra, hogy kettesben legyünk, mint egy igazi szerelmespár, akkor nem látja számunkra a közös jövőt. Megértem, hiszen ő elsősorban a szerelmem és nem a beosztottam, így a magánéletben szeretne többet kapni belőlem, ezt pedig az utóbbi hónapokban nem tudtam megadni neki” – ismerte el Tibor, aki végül beadta a derekát, és elvitte nyaralni a 22 évvel fiatalabb szerelmét.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.