RETRO RÁDIÓ

Újabb hírek Cserháti Zsuzsa sírjáról, teljesen megváltozott

Újabb hírek Cserháti Zsuzsa sírjáról, teljesen megváltozott
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 06. 24. 09:30

Az énekesnõ sírját egyre több virág lepi el, szinte zarándokhellyé vált a rajongók körében.

Hiába szerette volna egykori barátja, Cserháti Zsuzsa sírköve nem készült el a tragikus sorsú énekesnő születésnapjára.

A zenész szombaton ünnepelte volna a 71. születésnapját, és a korábbi tervek szerint erre a napra már méltó emlékmű őrizte volna Cserháti örök álmát az egyszerű sírhant helyett. A gyakran elhanyagolt sír miatt tavasszal a pályatárs, Horváth Charlie is kifakadt, míg a régi barát, az énekesnőt nehéz időszakaiban támogató Krasznai László elárulta, korábban félig már elkészült a sírkő, ám a munkálatok leálltak. Ezután jelentkezett egy máig titokzatos mecénás, aki közel egymillió forintot ajánlott fel, amelyből végre, 16 év után méltó sírja lehetne a Farkasréti temetőben Cserháti Zsuzsának, ám a rajongóknak egyelőre várniuk kell. Az emlékműnek most még nincs nyoma sem, egy sírgondozó szerint csupán friss virágok érkeztek a művésznő születésnapjára, illetve rendbe rakták a hantot, ahogy korábban is.

"A készülő sírkőre kiválasztottunk Zsuzsáról egy csodálatos fotót, amin könyökölve mosolyog. Erről készül a majdnem életnagyságú, hatvanszor nyolcvan centiméteres fotógrafika, alatta az aláírásával. Ám hiába szereztem meg a fényképet, csak diáról készülhet el a különleges technikájú alkotás, amelyre várni kell. Reméljük, a halála évfordulójára, azaz egy hónap múlva már készen lesz" – magyarázta a Blikknek az egykori barát, Krasznai László, aki szerint a szükséges pénzt felajánló személy továbbra is szeretne a háttérben maradni, hiszen nem azért segít, hogy kérkedjen vele.

Fehér Adrienn színésznő – akit Cserháti Zsuzsa fogadott lányaként szeretett, és aki az énekesnőt alakítja a Hamu és gyémánt című zenés darabban – szerint megéri várni

Tudom, hogy késik a sírkő, de ismerem a tervet, gyönyörű lesz

– árulta el Fehér Adrienn, aki Zsuzsa születésnapján két előadásban lépett fel a Turay Ida Színházban.

"Alig akad olyan nap, hogy ne emlékeznék rá. A sírja így is zarándokhely lett, s nemrégiben ismertem meg azt a rajongóját, aki nemcsak a fejfáját cseréltette ki az évek során, de az aranyalmás kovácsoltvas boltívet is elkészíttette" - tette hozzá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.