RETRO RÁDIÓ

Helyszíni fotó a magyar énekes balesetéről, megszólalt a szemtanú

Helyszíni fotó a magyar énekes balesetéről, megszólalt a szemtanú
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2019. 03. 29. 05:45

A rendõrség büntetõeljárást indított az ügyben.

Kiderült, az ismert énekes és dalszerző, Lovasi András volt az, aki szerda délután dzsipjével belerohant egy rendőrautóba a Dózsa György úton. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.

A rendőrség szerda délután közölte, hogy súlyos baleset történt Erzsébetvárosban, a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésben. Egy terepjáró ütközött össze egy rendőrautóval, majd egy harmadik kocsi is beléjük rohant. A karambolban két rendőr is megsérült, őket úgy kellett kivágni az összetört szolgálati járműből. A %RIPOST% megtudta: A Kispál és a Borz egykori énekese és dalszerzője, a Kossuth-díjas Lovasi András vezette azt a szürke színű Volvo terepjárót, ami a szemtanúk elmondása szerint áthajtott a piroson és belerongyolt a rendőrautóba.

„Épp munkából tartottam hazafelé, amikor megláttam, hogy helyszínelnek a Dózsa György úton. Közelebb merészkedtem, akkor döbbentem rá, hogy az ismert énekes, Lovasi András áll az összetört terepjáró mellett, ami bizony szépen belerohanhatott a rendőrautóba! Már a mentők is a helyszínen voltak. Lovasit elég tanácstalannak láttam, látszott rajta, hogy nagyon ideges volt, fel és alá rohangált a roncsok között. A bámészkodók között többen is arról beszéltek, hogy a terepjáró állítólag a piroson hajtott át, ezért történt a csúnya baleset” – mondta lapunknak egy szemtanú, aki fotókat is készített a balesetről, és a szürke kabátban ácsorgó zenészről.

Megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát is, ahonnan megtudtuk: a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálják.

A többi helyszíni fotót és az Országos Mentőszolgálat nyilatkozatát megtalálod a %RIPOST% pénteki lapszámában!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.