RETRO RÁDIÓ

Egyre aggasztóbb hírek érkeznek Sas József állapotáról

Egyre aggasztóbb hírek érkeznek Sas József állapotáról
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 03. 09. 09:45

A humorista pihenni indult Thaiföldre, ám kórházba került. Be­tegszállító géppel jöhetett csak haza.

Ahogy a %RIPOST% is megírta: Sas József thaiföldi utazása közben lett rosszul és került kórházba, de semmit nem bízott a véletlenre, a Bors szerint egy igen magas össze­gű és sokféle dologra kiterjedő betegség- és balesetbiztosítást választott.

Ennek köszönheti, hogy be­tegszállító géppel jöhetett haza. Információink szerint az ázsiai kórházban a kezelésének összege 65 ezer dollárba, vagyis majdnem 18 millió forintba került, ter­mészetesen ezt a biztosítója rendezte.

Egyelőre barátai, évtizedes kollégái sem tudnak semmi biztatót Sas József állapotáról, akit csütörtökön egészségügyi személyzettel ellátott betegszállító gép hozott haza, azóta a telefonját kikapcsolta. A Bors megtudta, Sast itthon is kórházban kezelik, egy fővárosi intézményben fekszik orvosi felügyelet mellett. Ráadásul a felesége nem lehet mellette ezekben a kétségbeejtő és nehéz napokban. Õ ugyanis nem nem szállhatott fel a művésszel együtt a be­tegszállító gépre, nem tarthatott vele a több mint tízórás úton.

A lap szerint szombaton érkezik haza, me­netrend szerinti géppel, a már megvásárolt repülőjegyével.

Sas betegsége igen rejtélyes. Mindössze annyit lehet tudni, amiről maga eddig beszámolt: tavaly októberben keringési zavarokat állapítottak meg nála az orvosok, és szigorú pihenőre ítélték.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.