Létrehozva: 2018.01.25.

Hatalmas fordulat: Döntöttek az orvosok Törőcsik Mari sorsáról

Egy év kezelés után végre hazatérhetett velemi otthonába Törõcsik Mari! A szombathelyi Markusovszky Kórház orvosai úgy döntöttek: a színésznõ állapota kielégítõ, elhagyhatja belgyógyászatot. A mûvésznõnek azonban még sokat kell erõsödnie. A nemzet színésze a Ripostnak nyilatkozott!

Megtörtént a csoda, amire már egy éve vártunk: hazaengedték Törőcsik Marit a kórházból. A szombathelyi Markusovszky Kórházban egy évig ápolták a színésznőt, megjárta már a sürgősségi osztálytól kezdve a belgyógyászaton át az intenzívet is. Légzését sokáig gépek segítették, mesterségesen kellett táplálni, ősszel tüdőgyulladást is kapott. Sokan aggódtak és imádkoztak érte, az ország egy emberként szorított neki, hogy felépüljön.

Most azonban eljött a pillanat: tizenkét hónapos kezelés után Törőcsik Mari tegnap elhagyta a kórházat! 

Lapunk munkatársa éppen akkor érkezett az intézménybe, amikor Törőcsik Mari a zárójelentésére várt. A művésznő boldognak tűnt, hogy végre hazamehet. Azt kérte, ne fotózzuk.

Köszönöm az érdeklődést, egészen jól érzem magam. Budapestre csak biztosan sokára megyek. Most arra készülök, hogy végre hazatérek Velembe, ahol még jobban felerősödhetek

– közölte az örömhírt Törőcsik Mari, aki egészségi állapotáról is megosztott részleteket.

Sajnos a kezeim nagyon fájnak, most már mindkettő. Olvasnék is, de lapozni nem tudok. Ezt leszámítva nincs nagy baj. Nemrég keltem, most fázom egy kicsit, de később beszéljünk, Isten áldja!

– mondta a nemzet színésze a %RIPOST% munkatársának. Törőcsik Mari néhány órával később érkezett meg szeretett falujába.

Csodálatos, hogy végre itthon lehetek! Most ebédeltem, de hamarosan ledőlök. Fárasztó volt ez a mai nap, kimerültem

– nyilatkozta szűkszavúan a nemzet színésze, akinek még sokat kell erősödnie, látszódott azonban rajta: jót tett neki, hogy hosszú idő után végre otthoni környezetben tölthette a délutánt.

Egy év kórház
Törőcsik Marit pontosan egy éve, 2017 január óta kezelték a szombathelyi Markusovszky Kórházban, ő kérte, hogy szállítsák át vidékre, hogy közelebb lehessen szeretett velemi házához. Ahogy a Ripost elsőként beszámolt róla, a kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő állapota szeptember elején kezdett javulni, akkor annyira jól lett, hogy haza is engedték. Két nappal később megbotlott a küszöbben és visszaszállították a kórházba. Orvosai úgy döntöttek, hogy 24 órás felügyeletet igényel Törőcsik Mari, ezért intenzív osztályra került. Ott gép segítette a légzését, mesterségesen táplálták, október 27-én szállították át állapotának javulása után a belgyógyászatra, ahonnét most orvosai hazaengedték.

origo.hu

Példátlan harcot indított Marine Le Pen a migránsterror ellen

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

metropol.hu

Lebukott Szalai Ádám, ezt biztos nem gondoltad volna róla

vg.hu

Újabb hírek érkeztek Mészáros Lőrinc fiáról a hétvégi ralibalesete után

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

vg.hu

Már gyártják a szuperolcsó kínai villanyautót a lengyeleknél

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

mindmegette.hu

Nem sikerült zökkenőmentesen Katalin hercegné visszatérése

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

ripost.hu

"Nadrágszíjjal kergették apámat, mert bemerészkedett ide" - betonkoporsónak csúfolják a miskolci kockát

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Megszólalt a jósnő! Kiderült, mi lesz a Magyarország-Svájc meccs végeredménye

FÜLES

Újra együtt! Meddig tarthat még Opitz Barbi és Serleg Albert drámája? Megszólalt a szakértő

FÜLES

Curtis: Csak a béke az elfogadható!

FÜLES

Titokzatos férfi oldalán tűnt fel a TV2 sztárja, lesifotó készült róluk

FÜLES

„Van esély a győzelemre” – Megszólalt a német-magyar meccsről az asztrológus

FÜLES

Ezt nem lehet visszaszívni, ilyen valójában Katalin és Vilmos házassága

FÜLES

Kitálalt Kate Winslet: kész rémálom volt felvenni a Titanic legikonikusabb jelenetét

FÜLES

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól