5 éve

Gregor Bernadett ismét a családjáért küzd! Váratlanul jött a baj

A színésznõ a történtek ellenére sem tart a jövõtõl. Jöhet bármi, betonlábakon áll. Tulajdonképpen 18 éves kora óta magát tartja el.

Ismét kemény próbatétel elé állította Gregor Bernadettet az élet, a családban újra ő lett az egyetlen biztos pénzkereső. Mióta 3 évvel ezelőtt összeházasodtak Szarvas Attilával, úgy tűnt, semmi sem árnyékolhatja be a boldogságukat, most azonban a színészt, több kollégájával együtt, elküldték az Újszínházból, így állandó fizetés, munka nélkül maradt.

"Jó az a tudat, amikor az ember mellett egy olyan társ van, aki a maga részét is hozzáteszi a havi kiadásokhoz, de én mindig is igyekeztem betonbiztos lábakon állni egyedül is. Az, hogy többekhez hasonlóan nem hosszabbították meg a férjem éves szerződését, nem példátlan. A színészi pálya ilyen. Engem is rúgtak már ki néhány évvel ezelőtt a Pesti Magyar Színházból, amikor ott álltam segítség nélkül. Egyedül két gyerekkel, ami hatalmas felelősség. Akkor ezt végzetes kudarcként éltem meg, aztán rájöttem, hogy minden befejezésben, még ha nem is úgy akartam, ott van egy új kezdet lehetősége. Atillát sem féltem. Egy olyan életerős férfinak, mint ő, természetes, hogy, bármi történjék, továbblép. Küzd magáért és a családjáért " -mesélte a színésznő a Storynak.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij üzent valamit Putyinnak

likebalaton.hu

A helyszínen fel akarták akasztani az elsüllyedt hajó kapitányát - exkluzív videó

borsonline.hu

Most közölték a meteorológusok: Nem várt fordulatot vesz az időjárás

ripost.hu

Temetőben éjszakázott Mazsi: A kis Emma a babakocsiban aludt mellette - Fotó

vg.hu

Több mint háromszázmilliós kárt okozott az egykori megasztáros, tizenöt évet is kaphat

vg.hu

Így vágott vissza Putyin a G7 vezetőinek a félpucér poénkodás miatt

astronet.hu

A tükörneuronok működése – az empátia meglétének biológiai háttere

mindmegette.hu

4 koktél + 1 pezsgőlimonádé, amivel feldobhatod a kerti partit

ripost.hu

Pezsgő és dekoltázs: Vérforraló kép készült Lékai-Kiss Ramónáról

ripost.hu

Népszerű sört hívott vissza a Nébih, üvegdarabok lehetnek benne!

borsonline.hu

Szinte a vírusnál is fertőzőbb ez az új játék!

További cikkek

FÜLES

Ez vezethetett Zámbó Krisztián szakításához?

FÜLES

Jolly szerint Suzy miatt kell albérletben élnie

FÜLES

"Azt éreztem, hogy ennek sosem lesz vége!" - megszerezte a jogsit az Exatlon sztárja

FÜLES

"Elképesztő élmény volt!" - így érezte magát az America's Got Talentben a magyar versenyző

FÜLES

Árulkodó jelek: Ismét szingli Szabó Ádám?

FÜLES

Újra áll a bál: Most ezért balhézik egymással Suzy és Jolly

FÜLES

Kiderült: ő az a szőke szépség, akivel Shane Tusupot csókolózni látták

FÜLES

Újabb információ derült ki Horváth Gréta új pasijáról