Létrehozva: 2017.02.07.

Prostituáltként árulják az interneten a magyar sztárt!

Különös hirdetés jelent meg egy német bordélyház honlapján! Felháborító, ami történt, megszólalt az érintett!

Egy héten át bárki kibérelheti Keleti Györgyit, aki össze is bújna vele – ezt hirdeti legalábbis egy német honlap, fotósorozattal illusztrálva.

Harmincéves, Playboy-modell és szinte mindent vállal az ágyban – ezt állítja a 42 éves Keleti Györgyiről egy hirdetés, ami egy német kupleráj honlapján jelent meg. A volt honvédelmi miniszter lányát Vivien néven hirdetik, és természetesen képeket is mellékeltek a részletes leírás mellé. A fotósorozat egyik kockáját egyébként Györgyi is kitette két hete az Instagramjára, azaz onnan akár el is lophatták, de ezen az oldalon több kép is van, köztük félaktok és egy akt is. Ezek csak tőle vagy a fotósától származhatnak.

A hirdetésből az is kiderül, Vi­vien jövő hétfőtől várja vendégeit a Ruhr-vidéki repülőtér közelében, egy csendes, erre a célra kialakított magánházban. Vivien 165 centi magas, 48 kiló, beszél olaszul, magyarul és angolul. A „magyar playmate” az ágyban pedig szinte mindenre kap­ható: csók, erotikus masszázs, kebelszex, sztriptíz, minden más, akár a gumi óvszer mellőzésével is a kedvében járhatunk, de a pisiszex sincs ellenére némi felárért.

Fél órára száz euró, azaz harmincezer forint, egy órára százötven, azaz negyvenötezer. Tizenkét órán át ezer eurót (több mint háromszázezer forint) kell érte fizetnünk, ha hétvégére esik, akkor viszont háromezret, azaz közel egymillió forintot. A klubot is felhívta a Bors, hogy megtudja, Vivien képein ő látható-e.

"Igen, természetesen, ezek a saját képei" – közölte egy kolléganője németül, de magyaros akcentussal, majd kérdésünkre azt is hozzátette: Vivien hétfőtől lesz elérhető. Keleti Györgyi nem tagadta, hogy ő lehet a képeken.

"Õszintén? Az elmúlt években több fotósorozatot is készítettem egy amerikai ügynökség megrendelésére, amelyeket a regisztrált és fizetős felhasználóik szabadon letölthetnek. Hogy ki és mire használja ezeket, már nem foglalkoztat. És engem ez az egész már nem is érdekel" – mondta határozottan Györgyi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát

FÜLES

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán