RETRO RÁDIÓ

Meglepő kijelentés: Így tér vissza Oszter Sándor

Meglepő kijelentés: Így tér vissza Oszter Sándor
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2017. 01. 28. 15:30

Nyomasztó bírósági ügyei ellenére sem menekül a nyilvánosság elõl a 68 éves színész.

Ahogy arról a %RIPOST% korábban beszámolt, Oszter Sándor az ittas vezetéses ügye után tavaly újabb botrányba keveredett. Befolyással való üzérkedés miat­t emeltek vádat ellene, ami szerint a színész és több társa egy szökésben lévő üzletembernek ajánlott segítséget, jelentős összegért cserébe.

Bár a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészre tárgyalások sora vár, ő határozottan tagadja a vádakat, és kizárólag a munkájára koncentrál. A Blikknek azt is elárulta, miben láthatja őt újra a közönség.

"Önálló estekre készülök, amelyben feleségemmel, Failoni Donatellával lépünk fel egy hetvenperces produkcióval. Jelenleg kő­színházban nem játszom, de gőzerővel próbálok két táncos-­énekes előadásra is, amivel a rengeteg vidéki helyszín mellett Erdélybe, a Felvidékre és a Vajdaságba is ellátogatunk majd egy százfős társulattal. Most tavasszal még csak a próbák zajlanak, a fellépések nyáron lesznek"

- kezdte a lapnak Oszter, aki később egy igazán testhezálló szerepet fog alakítani: egy betyár bőrébe bújik majd.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.