RETRO RÁDIÓ

Váratlan fordulat: Nem hiszed el, mit tett Rékasi az első színpadra lépésekor

Váratlan fordulat: Nem hiszed el, mit tett Rékasi az első színpadra lépésekor
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2016. 10. 21. 23:10

A súlyos motorbalesetébõl nehezen gyógyuló színész mindenkit meglepett a legújabb húzásával.

Rékasi Károly nyíltan vállalta, orvosi tiltás ellenére állt a pódiumra. Nyilatkozatában a %RIPOST%-nak is elmondta, fellépésével mindössze egyszeri beugrásnak tett eleget. Kollégáját, Ujréti Lászlót helyettesítette Az örök Szindbád című előadásban.

A sztárszínészt látván azonnal összesúgott a közönség. Sokan meg is jegyezték, rengeteget fogyott az elmúlt időben.

Nem titkolta, rettenetesen élvezte, hogy ismét egy megformálandó karakter bőrébe bújhatott.

Amint azt már a %RIPOST%-nak is elmondta, a produkció rendezőjével teljes mértékben a csökkentett mozgásképességéhez alakították az estet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a szerkesztőségünkbe eljuttatott fotók, melyeken jól kivehető, többnyire ülve játszott.

Ám egyszer-egyszer mégiscsak sikerült meglepnie a publikumot, amikor váratlanul talpra ugrott.

Bár tudja, egyelőre nem jött el az ideje a végleges visszatérésének. Látszott rajta, mennyire boldog és felszabadult, hogy ha egy rövid időre is, de újra a pódiumra állhatott.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.