6 éve

Fordulat Angelina Jolie és Brad Pitt háborújában

Egyre inkább úgy tûnik, hiába próbálja besározni férjét Angelina. Bradet tisztázni fogják a hatóságok, mert semmit nem követett el a gyerekek ellen.

Ahogy arról a %RIPOST% is beszámolt, Angelina Jolie azzal vádolja Brad Pittet, hogy a színész ittas és drogos befolyásoltság alatt agresszívan viselkedett legnagyobb fiukkal, Maddox-szal a magángépükön. Emiatt az FBI gyerekvédelmi osztálya nyomozást indított Brad ellen.

Az állítólagos incidens szeptember 14-én történt, és 17-én Brad Los Angeles-i otthonát ellepték a nyomozók. Az érkezésük meglepte az Oscar-díjas színész-producert, de nem esett kétségbe, és önként vizeletmintát adott ott helyben. Bár ezt nem kérte a hatóság, de ő szerette volna, hogy alkohol- és drogtesztnek vessék alá. Ezt aligha vállalta volna be, amennyiben tényleg fogyasztott volna bármit is.

Közben az is kiderült, hogy alaposan megvizsgálták a Nemzetközi Falls Repülőtéren készült videofelvételeket, és nem találták nyomát annak, hogy Pitt bántalmazta volna Maddoxot vagy bármelyik testvérét. Az jól látható és hallható, hogy Brad ingerülten beszél, de ez egy gyerekét fegyelmező szülő esetében nem számít ritka jelenségnek. A reptér személyzetét is kihallgatták, és ők szintén nem láttak vagy hallottak olyat, ami bántalmazásra vagy agresszióra utalna.

A TMZ nevű amerikai portálnak több hatósági forrás is azt mondta, a bizonyítékok és a vallomások alapján egyértelműen nem lehet megállapítani, hogy Brad szándékosan tett kárt a fiában, már amennyiben tett. Vagyis tisztázni fogják egy-két héten belül, és akkor talán újra láthatja a gyerekeit. Persze ebbe Angelinának is lesz beleszólása...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!