RETRO RÁDIÓ

Elhagyta az országot Hajdú Péter!

Elhagyta az országot Hajdú Péter!
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2016. 09. 17. 07:45

Minden jel arra mutat, hogy Hajdú Péternek elege lett a körülötte zajló eseményekbõl, és úgy döntött, levegõváltozásra van szüksége.

Egyes források szerint éppen egy hét múlva végleg eldől, hogy a Hajdú-Sarka házaspár megpróbálja-e rendezni évtizedes kapcsolatát, vagy végleg búcsút intenek egymásnak. A Blikk információja szerint ugyanis éppen Sarka Kata 30. születésnapjáig adtak maguknak haladékot.

Ugyanakkor a dolgok jelen állása szerint nem sokan fogadnának a békülésre, hiszen pénteken megindult köztük a nyilatkozatháború, és a kétgyermekes anyuka kijelentette, nem akar már semmit Hajdú Pétertől, aki a lap szerint egészen Németországig autózott, hogy kiszellőztesse a fejét. Ezt látszik alátámasztani, hogy a műsorvezető hangpostája németül jelentkezik. A teljes bizonyossághoz pedig elég, ha ránézünk Péter közösségi oldalára.

Ráadásul ismerősei szerint Kata hosszútávra rendezkedett be gyermekeikkel abban a budai lakásban, ahol jelenleg él. A bérleti díjat több hónapra előre kifizette, és sokat költött arra is, hogy kényelmes otthont varázsoljon az ingatlanból.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.