RETRO RÁDIÓ

Súlyos sérülés érte az Operettszínház sztárját

Súlyos sérülés érte az Operettszínház sztárját
A.Z.
Szerző
A.Z.
Létrehozva2016. 07. 30. 08:00

Polyák Lilla épp ifjú kedvesével romantikázott, amikor megtörtént a baj.

 

Polyák Lilla a Budapesti Operettszínház Szépség és a Szörnyeteg című darabjával indult turnéra, ám kihasználva kevés szabadnapját, kedvesével, Gömöri András Mátéval előbb útra kelt. Romantikázás helyett azonban a kórházban kötött ki.

"Motorral indultunk Duisburgba, ahol az előadás volt. Éppen romantikus városnézésen voltunk, ám ahogyan hátrafordultam, a vizes, macskaköves úton egy óvatlan pillanatban beakadt a csizmám a kövek közé és összeestem. Már akkor éreztem, hogy fáj a lábam, ám még 250 kilométer ált előttünk, így ennyit ültem még felhúzott lábbal a gépen.

Este azonban már olyan fájdalmaim voltak, hogy kórházba vittek, ahol megállapították, térdszalag-szakadásom van.

Még négy előadást játszottam nagy fájdalmak között. Máté takarásban várt, és ahogy kimentem a színről, levette rólam a jelmezt és felpolcoltuk a lábamat - mondta el a Borsnak Lilla.

Rettegek attól, hogy kés alá kell feküdnöm. Sajnos már mindkét bokámban szakadt el szalag, egyszer pedig műteni is kellett.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.