RETRO RÁDIÓ

Jennifer Aniston betegeskedő apjával sem foglalkozik

Jennifer Aniston betegeskedő apjával sem foglalkozik
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2016. 06. 27. 18:15

A neves színész szíve miatt egyre rosszabbul van, de híres lánya mégsem törõdik vele. Pedig Jen nemrég veszítette el az édesanyját.

Néhány hete, amikor hosszú betegeskedést követően elhunyt Jennifer Aniston édesanyja, a színésznő teljesen összetört. Nemcsak Nany elvesztése miatt, de a saját viselkedésétől is. Ugyanis éveken át hozzá sem szólt anyjához egy vita miatt.

Ám ennek ellenére nem tűnik úgy, hogy Jennifer tanult volna a hibájából. Ugyanis most az apjával nem hajlandó foglalkozni. Pedig John Aniston szintén elég beteg. A 2006-os infarktusa óta folyamatosan romlik az állapota, és egyre rosszabbul van a szíve.

Azt nem tudni pontosan, hogy a Jóbarátok egykori sztárjának mi a baja az apjával, ugyanis eddig jóban voltak. A szülők válása után is tartották a kapcsolatot, és vele soha nem volt olyan vitája, mint Nancy-vel. Sőt, anyjával ellentétben, apját a tavaly nyári esküvőjére is meghívta. Tehát teljesen érthetetlen, hogy most miért nem akar a 82 éves színész közelébe se menni az állítólag első gyermekét váró lánya.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.