Létrehozva: 2016.04.15.

Szóba sem áll egymással a két legendás magyar művész

Hernádi Judit és Verebes István hosszú évtizedekre visszatekintõ barátsága megromlott, és már nem is beszélnek egymással.

Szinte felsorolni is nehéz, hogy hány színdarabban, dalon és műsorban dolgozott együtt Hernádi Judit és Verebes István. A két művész között nemcsak remek munkakapcsolat, de szoros barátság is kialakult az évek során. Legalábbis eddig így tudtuk. De most a színésznő bevallotta, hogy a viszonyuk megromlott.

Hernádi Veiszer Alinda Hír TV-s riportműsorában mesélte el, hogy mi történt köztük Verebessel.

"Nagyon szeretem Pistát, és nagyon szerettem is. Még most is úgy fogalmazok, hogy nagyon szeretem. És most ezen az esten (Hernádi önálló estjén – a szerk.) azért ő nagyon erősen ki van emelve, míg nagyon sokak nincsenek. Az történt, hogy Pista egy hullámzó egyéniség, és én nagyon sok hullámát végigéltem, nagyon sok hullámnál mellette voltam. Most egy kicsit lecsatlakoztam, mert ezt a hullámát nem szeretem. Ha találkoznánk, köszönnénk" - mondta a művésznő.

Vitájuk a Hitted volna? című darab próbáján pattant ki, és a nézeteltérésüket azóta sem tudták tisztázni.

Egy tökhülye rendező-színésznő konfliktus, aminek szerintem egyáltalán nem kellett volna így alakulnia, de így alakult.

A Bors megkereste az érintetteket a vita kapcsán, ám mindketten elutasítóak voltak, és nem kívántak nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin