6 éve

Háromhavonta plasztikáztatja magát Tilla

Nagyon rosszul viseli a fájdalmat, mégsem maradt más esélye arra, hogy kiegyensúlyozott életet éljen: plasztikai sebészhez fordult.

A TV2 népszerű műsorvezetője hosszú évek óta gyötrődik a szeme alatt található, zavaró táskák miatt. A forgatások és élő produkciók előtt a sminkesek már egyre kevésbé tudták elfedni a szépséghibát, ráadásul egy speciális tapasszal is próbálkoztak halványítani ezeken, ami szintén nem hozta meg a várt eredményt.

Mostanában már annyira nyomasztották Tillát a kellemetlen duzzanatok, hogy az tűnt az egyedüli megoldásnak, ha plasztikai sebész segítségét kéri.

„Férfi létemre elég hiú vagyok,

és nyilván a kamerák miatt is számít a megjelenés. Ráadásul a szem alatti táskáim a munkámban gyakran okoztak nehézséget. Ugyanis emiatt nem mindegy, hogy milyen szögből vesz a kamera.” – árulta el a műsorvezető, aki egyelőre nem szeretné, ha műtőasztalra kéne feküdnie, ezért egy kíméletesebb, ám annál hatásosabb módszert választott. „A legradikálisabb megoldás egy alsó szemhéjplasztika lenne, de ez egyelőre túl drasztikus beavatkozásnak tűnik a számomra, bár azt mondják a szakértők, hogy nem fogom megúszni. Szerencsémre találkoztam egy nemzetközi szaktekintélynek számító, kitűnő esztétikai bőrgyógyásszal, dr. Papp Ildikó személyében, aki ajánlott egy számomra is elfogadható megoldást.” – folytatta Tilla, aki elmesélte, hogyan zajlik ez a beavatkozás.

Egy tompa végű kanüllel hialuronsavat fecskendeznek a szem alatti karikákba, és így a kezelt rész egy szintbe kerül az arc többi részével. A szúrásokat háromhavonta újra meg kell ismételni, ugyanis az anyag ennyi idő alatt szívódik fel. „Nem igazán bírom a fájdalmat, de így utólag elmondhatom, hogy érzéstelenítés nélkül végezte a doktornő a feltöltést, és épp hogy csak éreztem.” – tette hozzá a műsorvezető.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Gyönyörű képeken Magyarország legszebb vidéki palotái

vg.hu

Hatalmas lyukkal az oldalán repült 14 órát az Emirates egyik gépe

borsonline.hu

Interjút adott Fekete Dávid exe: „Az ikrek számára Dávid sajnos idegen”

ripost.hu

Se bugyi, se más, teljesen meztelenre vetkőzött teraszán az almamellű álomnő

vg.hu

Összeomlik az olaj ára a Citi szerint, de előbb a gazdaságok

origo.hu

Ennyit keres Jakab Péter, de ennek ellenére „utál bejárni” a munkahelyére, mert az „tele van szar emberrel” - videó

mindmegette.hu

4+1 isteni uborkasaláta, ami tökéletes köret minden sült hús mellé

life.hu

Így egyél okosan a menstruáció előtti panaszok enyhítése érdekében

ripost.hu

A színpadon villantotta meg formás idomait Optiz Barbi - Videó

ripost.hu

Azonnal cselekedj, ha ezt látod a paradicsom alján

ripost.hu

Szerencse és boldogság vár erre a 3 csillagjegyre júliusban

További cikkek

FÜLES

Aurelio köszöni szépen, jól van a börtönben

FÜLES

Figyelem! Keressük Bochkor Gábor egyéjszakás kalandját

FÜLES

Ez vezethetett Zámbó Krisztián szakításához?

FÜLES

Jolly szerint Suzy miatt kell albérletben élnie

FÜLES

Azt pletykálják, valami nagy baj lehet Vitray Tamással: Kiderült az igazság!

FÜLES

A sztárokat sem kíméli a bőrrák

FÜLES

Komplikáció lépett fel a szülőszobán: Megszólalt az Exatlon sztárja

FÜLES

Nem várt fordulat történt Fekete Dávid ügyében