tóth gabi
Mint arról a Ripost elsõként beszámolt, a nagybeteg BB Évinek halálhírét keltették az interneten. Sikerült elérnünk a Big Brother elsõ gyõztesének nagymamáját, aki megdöbbentõ részleteket közölt velünk Évi állapotáról.
A Ripost csütörtöki, BB Évi halálhírét taglaló és cáfoló híre gyakorlatilag felrobbantotta az internetet. Évi nagymamája elárulta, a rémhír nem igaz, ám így is nagy a baj! Az egykori szépreményű valóságshow győztes hat és fél éve pszichiátriai kezelés alatt áll, már képtelen gondoskodni magáról. Ennek ellenére most ismét önellátó lett, hisz - egyelőre tisztázatlan okokból - kitették az intézetből. Évi nagymamája zokogva mesélt a jelenlegi helyzetről, melyben benne sejlik a vészesen közelgő tragikus vég.
"Borzasztóan féltjük őt, de teljesen tehetetlenek vagyunk. Egyszerűen kidobták őt a kórházból, mint egy kiszolgáltatott öreg kutyát.
Sorsára hagyták, pedig nem gyógyult meg, és így az esélyt is elvették tőle.
Visszament a kis házába, amit még a nyereményéből vett annak idején. De ott nem emberhez méltóak a körülmények, mivel az évek során szétlopták az egész portát. Nem maradt ott semmi, csak a puszta falak és a pusztulat!" - zokogott fel az idős asszony, és hozzátette, unokájának ennie sincs mit.
"Az édesanyja jár hozzá, és visz neki ételt. Ennél többet azonban nem tud tenni érte, mert ha megpróbálja terelgetni, Éva dührohamot kap, és akkor nem ismer sem istent, sem embert. Az az igazság, hogy a gyámja sem nagyon látogatja. Most volt nála ugyan két szociális munkás, de nyilván nem mentek vele semmire.
Sajnos rohan a tragédia felé, és mi, akik szeretjük, nem tehetünk semmit. Csak nézzük, ahogy elenyészik az a lány.
Ne haragudjon, de képtelen vagyok tovább erről beszélni. Segítsenek, ha tudnak! Köszönöm…." - csuklott el a hangja a 75 éves asszonynak, miközben megpróbált belekapaszkodni az utolsó szalmaszába is, hogy segítséget találjon a Big Brother egykori győztesének.