Szoboszlai Dominik
Néha nehéz megállapítani azt, hogy valaki flörtöl, vagy csak simán kedves velünk. Természetesen mindenkinél másképp nyilvánul meg a vonzalom, ám az kevésbé ismert, hogy a csillagjegynek ebbe is nagy beleszólása van?
A horoszkóp szerint minden csillagjegynek megvan a sajátos módszerre arra, hogy csábítsa el a kiszemeltjét. Míg egyeseknél ez feltűnő, szenvedélyes flörtölést jelent, addig másoknál ugyanez titokzatos, romantikus összenézésekkel kezdődik.
Személyiségünk, kapcsolataink, megjelenésünk, viselkedésünk és életünk minden más terén is nagy befolyással bír az, hogy melyik csillagjegyben születtünk. Meglepő lehet, de ez bizony még a társkeresési szokásinkra is igaz, ezért most eláruljuk, hogy egyes csillagjegyekre milyen flörtölési szokások jellemzőek.
Mint egy izgalmas macska-egér játék, a szenvedély és a játékosság jellemzi. Nem ijed meg még a visszautasítástól, azonban a könnyű győzelem hamar elveheti a kedvét.
Apró gesztusokkal és apró lépésekkel közelíti meg potenciális partnerét. Teljesen a romantika híve, így már az elejétől fogva hosszú távra tervez.
A természetes lazaság és a humor a titkos fegyvere. Bár könnyen teremt kapcsolatot, az érzelmek kifejezése már nehézkesen megy, így elkél neki egy kis noszogatás néha.
Igazi hagyományőrző, ha férfi, akkor virággal érkezik, ha nő, akkor pedig hosszú, tartalmas beszélgetésekkel. Hűséges, ám ha egyszer kiesel a bizalmából, akkor nehéz visszakerülni.
Akárcsak maga az állat, magabiztos és szeret a figyelem középpontjában lenni. Míg udvarlása feltűnő és látványos, addig a szívét a legkönnyebben bókokkal lehet elnyerni.
A mély érzelmek és a szenvedély játssza nála a főszerepet. Míg a flörtölés varázslata nem hat rá, addig egy tartalmas beszélgetéssel hamar le lehet venni a lábáról.
Szinte flörtölésre született, ha férfi, akkor udvariassággal, ha nő, akkor eleganciával bűvöli el a másikat.
A titokzatosság és a türelmesség a lételeme, nem szeret kedvezményezni, így inkább kivár, míg a másik fél megszólítja. Nagyon hűséges csillagjegy, aki nehezen engedi el azt, aki belép az életébe.
Ahogy esik, úgy puffan: nem szereti a köntörfalazást, egyértelműen és nyíltan fejezi ki az érzéseit. Azonban amennyire intenzív a szerelme, olyan gyorsan képes el is illanni.
Bár céltudatos az élet számos területén, az ismerkedés terén általában kissé bizonytalan. Gyakran szüksége van némi bátorításra, hogy megossza valódi érzéseit.
Könnyedén szót ért mindenkivel, de vonzó humorát és érdekes személyiségét nehéz elnyerni, ugyanis általában a mély és különleges érzelmeket keresi.
Valódi rejtély megfejteni ,mi rejtőzik az álarca mögött. Annak ellenére, hogy szeret flörtölni, sokszor a valódi érzéseit nagyon elrejti, így rengeteg idő kell ahhoz, hogy igazán megnyíljon – írja a Life.hu.