RETRO RÁDIÓ

Ezt a három csillagjegyet nagy szerencse éri, míg a Nap és az Uránusz együtt áll

Létrehozva2024. 05. 14. 11:00

Hamarosan itt a nyár, mindenki arról ábrándozik, hogy végre Fortuna meglátogatja. Hogy kinek sikerül az álmait valóra váltani, az sokban függ a mostani bolygóegyüttállásokon is.

Nap-Uránusz együttállás van, ez a fény és a megértés korszaka, mely sokaknak szerencsét hozhat. Az Uránusz magasabb intellektust jelöli, megvilágító erejű állás ez, ami a Bikában főként a megtapasztalást segíti. Annak megértését, hogy minden, amit megszerzünk vagy birtokolhatunk, az lelki-szellemi szint eredményeként jön hozzánk. Ez most egy újító energia, kirobbanás, egy új kezdete is lehet valaminek. Lássuk, kik a legszerencsésebb csillagjegyek ezekben a hetekben. 

Astrological,Forecast,,Mysticism,And,Science,Concept.,Natal,Chart,Smartphone,With
Fotó: Oksistyle

 

KOS

A vakszerencse ritkán talál a Kosokra, viszont a sors gyakran jutalmazza most a gyorsaságáért, leleményességéért. Ebben a hónapban ugyan szerencsejátékokra nem érdemes költened, mégsem lesz panaszod, ugyanis általában az élet dolgaiban melletted áll a szerencse, mert jókor leszel jó helyen, így akkor is a karrieredet építheted, ha épp szórakozol, a kedveseddel nyaralsz, vagy a barátaiddal utazgatsz. Mindig azonnal meglátod az újdonságokat, mindenben meglátod a lehetőséget, és mire mások föleszmélnének, már rég meg is valósítottad. Egy igazi Kos számára a szórakozás mindig valami hasznos tevékenységgel párosul. A pihenést általában az aktivitás, a mozgás, a sport jelenti. Alighanem Te is szeretsz versenyezni – bármi legyen is a tét, a lényeg, hogy összemérhesd az erődet másokéival. Május végén egy váratlan meghívás nyomán lehet, hogy teljesen megváltozik az életed. A idegenben szerzett élmények hatására teljesen átprogramozod a jövődet, s lehet, hogy nemcsak pályát, de életmódot is váltasz.

 

IKREK

Játéknak tekinted az életet, így aztán nemcsak a szerencsejátékokban vagy a kártyában hazardírozol, hanem munkavállaláskor, sőt még a szerelemben is. Egyszerre többfelé is elkötelezed magad, mert képtelen vagy nemet mondani. Bár Fortuna szemében ez a játékosság nagyon is megnyerő, ezért ahol csak lehet, a segítségedre siet, de azért mindig nem számíthatsz rá minden helyzetben. Május végén például érdemes lesz odafigyelni a kiadásaidra, és ne ülj játékasztal mellé se, mert a bolygók azt jelzik, hogy jelentős veszteség érhet. Az idei nyár sok-sok új élményt tartogat. A vidám társasági élet, a sok utazás, éjszakázás mellett viszont nehezen tudod majd adminisztrálni a feladatokat (de még a a randevúkat is), így júniusban bizony kínos magyarázkodásra kényszerülsz.

 

BAK
Nem lehetsz egyszerre mindenben szerencsés! Most a szerelemben nehéz időszak következik, de a szerencsejátékban, vállalkozásban, pénzügyi befektetésekben könnyebben boldogulsz, mint a korábbi években. Tehát a munkában tervezhetsz merészebben, mert számíthatsz Fortuna kegyeire. Igen, ez a nyár a kemény munka ideje, amikor változásban, átalakulóban van minden a munkahelyeden, de talán az egész szakmában. Így aztán nagy kockázat volna ebben a forrongó helyzetben szabadságra menni. Ha mindig “kéznél vagy”, ügyesen úgy irányíthatod az eseményeket, hogy a hasznodra váljon. Mivel a legtöbb Bak számára a munka élvezet, egyáltalán nem érzed majd áldozatnak a lemondást. Utazási terveidet július elején valóra válthatod. A Jupiter és a Vénusz, a két szerencsét hozó bolygó a nyár végén aztán a szerelemben is meghozza a – talán nem is remélt – kedvező fordulatot. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.