Létrehozva: 2020.09.19.

Keményen őszinte vallomások: Ez jár a nők fejében orális szex közben

Kevés nő meri bevallani, ha szereti csinálni, és még ennél is kevesebben beszélnek róla. Egy internetes fórumon most mégis megtették; és az biztos, hogy némelyik kijelentés alaposan meglepte a férfiakat.

Bár egyre nyitottabbak az emberek a szexualitásban, az orális szex még mindig tabunak számít; főleg, ha a nő adja a gyönyört. Nem véletlen, hogy ritkán beszélnek róla nyíltan a szebbik nem tagjai, de egymás között szeretik alaposan kivesézni a témát. Sok férfi szeretne hallgatózni, amikor a nők erről társalognak. Szerencsére egy internetes fórumon elárulták, mi jár a fejükben közben...

Fotó: 123 RF

„Imádom az ízét, és azt, amilyen boldog hangokat ad ki a kedves közben. De néha olyan, mintha soha nem menne el, úgy értem, mintha az idők kezdete óta csinálnám, és nem tudom, mennyi idő telik el, mire végre a csúcsra jut.”

„Én nem szeretem csinálni, a páromnak óriási szerszáma van. Szerencsére a kezemmel is éppen elég ügyes vagyok, és azért néhány csókot nem spórolok meg odalent… így nem is hiányzik neki.”

„Még nem mindig tudom, hogyan lenne a legjobb neki, és utána, vagy előtte kínosnak érzem megbeszélni. Így viszont végig szorongom az egészet, hogy mit kéne nekem itt csinálni? Kell valamit a golyókkal? Vajon élvezi?”

„Én imádom csinálni, csak az zavar, hogy a párom soha nem csókol meg utána. Egyszer se.”

„Az első nyögés vagy sóhaj után szoktam tudni, hogy jó nyomon járok. Nem minden pasi szereti ugyanúgy.”

„Egy idő után rájöttem, hogy miért jó csinálni. Az egész testét tökéletesen én irányítom azokban a percekben. És ez nagyon jó érzés. Nem vagyok pedig egy domináns alkat, de akkor ezt nagyon élvezem.”

„Mindig az van, hogy elkezdem csinálni, és közben iszonyatosan bepörgök, szeretnék minél előbb szexelni vele; és emiatt türelmetlen vagyok közben.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza